Élő Kolozsvári Rádió

Rafila: tovább működnek a COVID-állapotfelmérő központok

A járvány nem ért véget, a koronavírus-fertőzöttek számára létrehozott állapotfelmérő központok a továbbiakban is működni fognak – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila egy korábbi sajtótájékoztatón. Fotó: gov.ro

Alexandru Rafila rámutatott, még mindig magasak a napi esetszámok, és indokolt az állapotfelmérő központok további működtetése, mert fontos a fertőzöttek kivizsgálása és kezelése. Elmondta, hogy a hatóságokat továbbra is foglalkoztatja a járóbeteg-szakellátás fejlesztése, az országos helyreállítási tervben 30 ilyen központ felújítása és korszerű felszerelésekkel való ellátása szerepel

Alexandru Rafila arról is beszélt, hogy szerinte Románia teljesítménye a Covid-járvány megfékezésében „legalább átlagosnak” tekinthető.

„Ha a világjárvány elején kiterjedt ismeretekkel rendelkeztünk volna a betegségről, sokkal kisebbek lettek volna a veszteségek. Románia teljesítményét a járvány megfékezésében legalább átlagosnak kell tekinteni, mivel az élet többé-kevésbé normálisan zajlott a pandémia időszakában. Noha jelentős volt az áldozatok száma, nem érte el a világ más részein regisztrált mértéket” – mondta a miniszter.

Alexandru Rafila köszönetet mondott mindazoknak, akik csökkentették a világjárványnak a lakosságra, valamint a gazdasági és társadalmi életre gyakorolt hatását.

A tárcavezető szerint a járvány következményei sokrétűek: csaknem 65.000 ember halt meg a koronavírus miatt; sok krónikus vagy daganatos beteg nem fért hozzá a kezeléshez. A járvány az oktatásra is rányomta a bélyegét, az iskolák hosszú időre bezártak, ami a gyerekek fejlődését súlyosan érintette. Hozzátette: a minisztériumnak nem áll szándékában lemondani a távkonzultáció lehetőségéről.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 17, 10:37

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget