Élő Kolozsvári Rádió

Húsvét lengyel módra

Kasia Zalaszewska
Kasia Zalaszewska

„Lengyel, magyar két jó barát” – nyilván Önök is tudván tudják! Ami a húsvéti szokásokat illeti, sok a közös elem, de bőven akad azért eltérés is…
A festett tojás például Lengyelországban is a nyuszi hatásköre, de fontos megjegyezni, hogy ez a tapsifüles nem ám házi – vagyis królik– hanem vad –azaz zając– és amint az rövidesen kiderül, a házhoz szállítás sem garantált!

Aki minderről mesélt nekünk, az a jelenleg éppen Csíkszeredában élő, de különben tősgyökeres Poznań-Kasia Zalaszewska, akit Papp-Zakor András faggatott.

„Amikor én kicsi voltam akkor még ilyen kis vizipisztolyokkal járkáltunk, utána meg, amikor már nagyobb lettem, akkor meg vödrökkel… Nem számít, hogy lány, fiú, öreg, fiatal, kicsi baba, kocsi, autóbusz, most már rendes háború van az utcán és ha nem muszáj, akkor inkább nem megyünk ki…”

Kasia Zalaszewskat Papp-Zakor András kérdezi

Figyelem, ez itt alant nem a Csillagok Háborújának egyik jelenete, hanem Śmigus Dyngus, más szóval Lany Poniedziałek azaz locsoló-hétfő a …Łódź-i ferences atyáknál 🙂

…és ez még korántsem a teljes akció-kínálat, Kazimierz Dolny-ban hagyományos módon a tűzoltók is beszállnak!

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2015 április 4, 17:31 / actualizat: 2015 április 4, 21:18

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia