Élő Kolozsvári Rádió

Románia továbbra is kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett

Románia határozottan elítéli és a nemzetközi jog súlyos megsértésének tartja a donyecki és luhanszki területek egyoldalúan kinyilvánított függetlenségének Oroszország általi elismerését – szögezte le Klaus Iohannis az elnöki hivatal honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásában.

„Oroszország ezzel a döntéssel megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását, valamint a minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Oroszország azt a világbékét és biztonságot veszélyezteti, amelyet éppen a Biztonsági Tanács garantál, tudatosan megsértve az ENSZ alapokmánya és a helsinki egyezmény által szentesített nemzetközi jog alapelveit” – olvasható az elnök állásfoglalásában. Iohannis szerint a nemzetközi közösségnek haladéktalanul határozott és félreérthetetlen módon meg kell büntetnie Oroszország „felelőtlen döntését”.

Románia továbbra is kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett, a megfelelő válaszlépésekről pedig nemzetközi partnereivel és szövetségeseivel egyeztetve dönt. A térség biztonsági helyzetének romlására reagálva a bukaresti külügyminisztérium hétfő késő este – a nyolcszintű figyelmeztetési skálán – a legmagasabb veszélyességi fokozatra emelte Ukrajna kockázati besorolását és a szomszédos ország azonnali elhagyására szólította fel az ott tartózkodó román állampolgárokat. Bukarest azt kéri Ukrajnában lévő állampolgáraitól, hogy jelentsék be tartózkodási paramétereiket a külképviseleteknél, vagy a bukaresti külügyminisztérium konzuli honlapján, kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak és tartsák tiszteletben az ukrán hatóságok intézkedéseit.

Forrás: www.presidency.ro

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 22, 09:27

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók