Élő Kolozsvári Rádió

Joe Biden szerint továbbra is fennáll az orosz invázió lehetősége

Egy Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is lehetséges, miután az amerikai tisztviselők nem tudták ellenőrizni Moszkva állításait, miszerint a katonai erők egy részét visszavonták az ukrán határról – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök kedd este a Fehér Házban elmondott beszédében.

Képernyőmentés a Fehér Ház közvetítéséből

„Az orosz védelmi miniszter [kedden] arról számolt be, hogy egyes katonai egységek elhagyják az Ukrajna közelében lévő állásaikat. Ez jó lenne, de még nem ellenőriztük, hogy az orosz katonai egységek visszatérnek-e otthoni bázisaikra” – fogalmazott Biden. Az elnök szerint az elemzők továbbra is azt állítják, hogy „fenyegető a helyzet”, ugyanis Oroszország 150 000 katonával veszi körül Ukrajnát. „Az invázió továbbra is határozottan lehetséges” – mondta Biden.

Biden beszédében óva intette Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ukrajna megszállásától, mondván ezzel Oroszország „öncsonkítást” hajtana végre. „Ha Oroszország megindítja a támadást az elkövetkező napokban, vagy hetekben, akkor Ukrajna emberi veszteségei óriásiak lesznek, de Oroszország is hatalmas stratégiai árat fog fizetni” – mondta az elnök. Hozzátette: „a világ nem fogja elfelejteni, hogy Oroszország a szükségtelen halált és pusztítást választotta”.

Biden ismét arra hívta fel Moszkva figyelmét, hogy válassza a diplomáciai utat, és megismételte, hogy Oroszországot súlyos szankciókkal sújtják, amennyiben megtámadja Ukrajnát. Az elnök megjegyezte, hogy az Egyesült Államok kész megvitatni Oroszországgal és a NATO-val a „fegyverzetellenőrzésről, az átláthatóságról és a stratégiai stabilitásról szóló megállapodásokat”.

„Amíg van remény a diplomáciai megoldásra, amely megakadályozza az erőszak alkalmazását, és elkerülhetjük az azt követő elképesztő emberi szenvedést, addig folytatjuk” – fogalmazott.

Az amerikai elnök azt mondta: az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Moszkvával, de megígérte, hogy „erővel válaszolnak”, ha Oroszország veszélyezteti az Ukrajnában tartózkodó amerikaiakat.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 16, 10:04

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók