Élő Kolozsvári Rádió

Jobbnak kellett lenni a többieknél – ezermester és életútja: Venczel János grafikus

Rendkívüli életút a Venczel János grafikusé, amelyről nem szívesen mesél. Most viszont tett egy kivételt. Beszélgetésünk első részét alább meghallgathatják.

Venczel János 1940. március 19-én született Györgyfalván. Középiskoláit a kolozsvári Brassai-líceumban és párhuzamosan a Képzőművészeti Középiskola kerámia szakán végezte, majd 1967-ben a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát. Az egyetem befejezése után Nagyenyedre helyezték ki tanárnak, aztán előbb az Arta Decorativă Szövetkezetben (1968–1973), majd az Arta Textilă Szövetkezetben (1973–1988) volt formatervező. 1988-tól az Utunk, 1989-től pedig nyugdíjazásáig, 2000-ig a Napsugár és a Szivárvány képszerkesztőjeként dolgozott.

Ezermester a szó legnemesebb értelmében. A házban és a ház körül is sok minden a Venczel János munkáját dicséri; tervezőmérnök, belsőépítész, kivitelező, ha úgy hozza az élet, szekrényt készít a padlótól a plafonig, rádiót javít, vagy éppen esztergályosnak áll.

Beszélgetésünk során eleinte két kutyus is közreműködik, Brúnó és Spoty, valamint az egykori évfolyamtársat, Maier Orosz Judit úszóbajnokot is hallhatják.

Nem szívesen beszélek az életemről, ha hiszi, ha nem. Ahol én dolgoztam, senki se tudott arról, hogy mi mindenen mentem keresztül. Jutka engem az egyetemről ismer; akkorra vettem egy motorkerékpárt, és már én is normális embernek számítottam… Hisz édesapám belépett a kollektívbe, és akkor kezdtem igazán élni az életemet. Az a hat év gyönyörű volt, azt mindenkinek kívánom, a többit nem.

Nekem mindig jobb kellett lenni, mint a többieknek. Ha nem voltam jó az iskolában, akkor nagy baj volt, mert így is kérdéses volt, hogy egyáltalán engednek-e iskolába járni. Kezdjük onnan, hogy el se mehettem a faluból, csak a bíró engedélyével – bírónak nevezték a polgármestert, ő kellett adjon engedélyt. Az volt a szerencsém, hogy mindent szerettem csinálni, de úgy, hogy az a legjobban legyen megcsinálva. Kötelesség volt, hogy ha életben akartál maradni abban a rendszerben és azokban a viszonyokban, akkor sokkal jobb kell lenned a többieknél.

A Venczel Jánossal készült interjú az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 15, 14:23

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”