Élő Kolozsvári Rádió

Tompa Gábor reméli, a héten születhet megoldás a fűtésszámlával kapcsolatban

Keresik a megoldást arra, hogy a januári gázszámla ne eméssze fel a javakra és szolgáltatásokra szánt teljes havi büdzsét, illetve hogy a megemelkedett energiaárak ne hozzák lehetetlen helyzetbe a kulturális intézményeket – mondta hétfőn Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.

A Radio Cluj (a Kolozsvári Rádió román nyelvű adása) reggeli műsorában nyilatkozó színházigazgató elmondta: decemberben lejárt a szerződésük a szolgáltatóval, a kiírt közbeszerzésre pedig senki sem jelentkezett, így kénytelenek voltak egy olyan új szerződést aláírni, amely eleinte a decemberi egységárnak mintegy nyolcszorosát tartalmazta, és kb. hétszeresre sikerült lealkudni. Ezt a szerződést csak egy hónapra kötötték meg, de ha a fogyasztás a decemberihez hasonló – amikor is 26 000 lejt tett ki a számla -, akkor a januári összeg 200 ezer lej feletti lesz. A villanyszámla esetében szintén növekedésre számítanak, körülbelül a decemberi összeg háromszorosára.

Megoldást a januári helyzetre, illetve a jövőre nézve egyaránt kell találni. Tompa Gábor emlékeztetett, hogy a különféle intézmények számlakompenzációjáról szóló kormányhatározatból a kulturális intézmények kimaradtak. Ennek korrigálását kéri több színházigazgató, hiszen nemcsak a kolozsvári színház van ilyen helyzetben. A miniszterrel is tárgyalnak valamilyen megoldásról, és a reményei szerint a héten születhet döntés.

kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 10, 10:14

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók