Tűz ütött ki Ploieşti-en a megyei kórház járványügyi osztályán
Ploieşti-en ma hajnalban tűz ütött ki a megyei kórház járványügyi osztályán. Az első jelentések szerint két koronavírusos beteg meghalt, egy nővér pedig égési sérüléseket szenvedett.
Egyes információk szerint 16 másik pácienst és egy egészségügyi alkalmazottat sikerült kimenekíteni.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség közölte: a lángok az egyik kórházépület földszintjének egy kórtermében csaptak fel, nagyjából 20 négyzetméteren. Mostanra sikerült a tüzet eloltani.
A kimenekített betegeket a kórház sürgőségi osztályára vitték, és úgy tűnik, állapotuk nem súlyos.
Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár a Digi 24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, a két elhunyt személy nem volt invazív lélegeztető gépen. Elmondása szerint mielőtt a lángok felcsaptak, egy asszisztensnő és egy ápolónő is a kórteremben tartózkodott. Egyikük kilépett, a másik pedig elmozdított egy ágyat, hogy könnyebben hozzáférjen a konnektorhoz. Ekkor keletkezett a tűz, amelyet Raed Arafat szerint egy szikra okozhatott. Megpróbálták poroltóval eloltani, de a tűzoltók is rendkívül hamar, alig három perc alatt a helyszínre érkeztek. A tűzben égési sérüléseket szenvedett az ápolónő is, Bukarestbe szállítják.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szintén a Digi 24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: az ügyben vizsgálat indul a történtek pontos okainak és körülményeinek felderítése érdekében.
digi24
Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 11, 07:51
