Élő Kolozsvári Rádió

A korábbi kormánykoalíció tagjai egyeztetnek ma kormányalakításról

Amennyiben a mai kormányalakítási tárgyalásokon nem körvonalazódik együttműködés a koalíció korábbi tagjaival, az USR pénteken, vagy legkésőbb hétfőn saját kabinettel áll elő – nyilatkozta Dan Barna.

Az államelnök az USR képviselőivel egyeztet 2021. október 11-én. Fotó: presidency.ro

Az alakulat alelnöke egy televíziós műsorban úgy fogalmazott: ha a ma délutáni egyeztetéseken nem közelednek az álláspontok, hanem a felek mereven elutasítják egymás javaslatait, akkor az USR-nek nem marad más választása, mint saját kormánnyal előrukkolni. Ha sikerül közösen megoldást találni, akkor legkésőbb jövő hét elején már le lehet vonnia következtetéseket és szintet lehet lépni – tette hozzá Dan Barna.

A kormánykoalíció „újraélesztése” csak akkor lehetséges, ha ebben mindenki részt vesz, aki jelen volt a tavaly decemberi tárgyalásokon – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, alakulata részt vesz a szerdai találkozón. Mint fogalmazott, figyelmesen meg fogják hallgatni Dacian Cioloșnak, az USR elnökének ajánlatát: a kormányprogramot, a menetrendet a kormányprogramban vállalt célokhoz, valamint a javaslatot a kabinetet illetően, és csak ezt követően fognak dönteni az új kormány támogatásáról.

Bejegyzésében Kelemen Hunor leszögezte, a leendő kormányfőnek négy fontos területet kell prioritásként kezelnie: meg kell küzdenie a járvány negyedik hullámával, rendeznie kell az elszabaduló energiaárak problémáját, elő kell készítenie a 2022-es állami költségvetést, valamint a helyreállítási tervben vállalt projekteket.

Klaus Iohannis államfő hétfőn Dacian Cioloșt, az USR elnökét bízta meg kormányalakítással.

digi, agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 13, 08:38

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók