Élő Kolozsvári Rádió

Dacian Cioloșnak nem lesz könnyű dolga kormányt alakítani

A liberálisok bejelentették, nem fognak az USR-vel kormányozni, a szociáldemokraták, hogy nem fognak USR-kormányt megszavazni, az RMDSZ számára meglehetősen nehéz egy Dacian Cioloș vezette kormányt elfogadni, az AUR pedig úgy véli, hogy az USR elnöke nem tud többséget kialakítani maga körül.

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Florin Cîţu az államfővel folytatott egyeztetések után megerősítette: a liberálisok nem fognak az USR-vel kormányozni, miután volt koalíciós partnerük az ellenzékkel szövetkezett, és megbuktatta közös kormányukat. Hétfő este Florin Cîţu egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a Nemzeti Liberális Párt akkor ül majd le tárgyalni Dacian Cioloşsal, miután sikerül neki kormánytöbbséget alakítani szövetségeseivel, a Szociáldemokrat Párttal és az AUR-ral.

A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu az este azt írta Facebook-oldalán, hogy Dacian Cioloş megbízása a kormányalakítással az első lépés az előrehozott választások felé. Marcel Ciolacu kijelentette, a Szociáldemokrata Párt sohasem fog megszavazni egy „Nulla Kormányt”.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond hétfő este úgy nyilakozott, hogy az általa képviselt politikai alakulat számára „meglehetősen nehéz lesz” elfogadni egy Dacian Cioloş vezette kormányt. Csoma Botond felidézte, hogy a Dacian Cioloş vezette USR koalícióra lépett a Románok Egyesüléséért Szövetséggel, azaz az AUR-al, amellyel bizalmatlansági indítványt nyújtott be, majd megszavazott egy másik bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. Ugyanakkor az RMDSZ frakcióvezetője leszögezte, hogy nem zárkóznak el a tárgyalások elől. Csoma Botond emlékeztetett, hogy az államfővel folytatott hétfői tárgyalásokon az RMDSZ küldöttsége Kelemen Hunor pártelnököt javasolta a kormányfői tisztségre.

Az előrehozott választások kiírását támogató, addig pedig szakértői kormányt javasoló AUR társelnöke, George Simion szerint Dacian Cioloş kormányalakítási megbízatása „egy politikai játszma” része, az USR elnöke ugyanis nem tud többséget kialakítani maga körül.

Dacian Ciolos 2015 novembere és 2017 januárja között szakértői kormány élén már volt miniszterelnök.

Agerpres, MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 12, 09:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók