Hadd szóljon!

Tűz volt ma reggel a konstancai járványkórházban

A lángok az intenzív osztályon csaptak fel. Lucian Bode belügyminiszter bejelentése szerint heten vesztették életüket ma, a konstancai járványkórházban keletkezett tűzben. A hatóságok korábban 9 halálos áldozatról számoltak be.

FRISSÍTÉS: Folyamatban van a konstancai járványkórház betegeinek átköltöztetése, miután az említett intézményben tűz ütött ki, kilenc páciens halálát okozva – közölte Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter. A betegeket a Konstanca megyei kórházba és a tüdőkórházba költöztetik át. Szükség esetén Medgidia, illetve Mangalia kórházait is igénybe veszik. A kórháztűz okait a katasztrófavédelmi illetékesek fogják megállapítani, „összefüggésben lehet az infrastruktúrával, a berendezés túlterhelésével, de lehetnek emberi okai is” – mondta Cseke Attila.

//

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kivizsgálás indult a konstancai kórháztűz ügyében. Egy csapat már a helyszínen vizsgálódik, a nyomozást a konstancai törvényszéki ügyészség irányítja. A legfrissebb információk szerint kilenc személy vesztette életét a tűzesetben. Az egészségügyi minisztérium korábbi tájékoztatása értelmében öszesen 113 beutalt volt a konstancai járványkórházban, közülük tízet az intenzív terápiás osztályon kezeltek. Valamennyi pácienst átszállítják más kórházakba.

 

Forrás: agerpres

Fotó: IGSU

Articol editat de kristalybea, 1 október 2021, 12:10 / actualizat: 1 október 2021, 15:46

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak