Élő Kolozsvári Rádió

Több mint háromszáz halálos áldozata van a haiti földrengésnek

Legalább 304 ember vesztette életét, és több mint 1800-an sérültek meg a Haitit megrázó 7,2-es erősségű földrengésben – közölte vasárnapra virradóra az országos polgári védelmi ügynökség.

Fotó: EPA/Ralph Tedy Erol

A mentőcsapatok és önkéntesek gőzerővel dolgoznak az épületek romjai alatt rekedt emberek kiszabadításán.

A szombati erős földrengés leginkább a szigetország délnyugati részét sújtotta. A pusztítás mértékét még mindig nem sikerült teljesen megállapítani, miközben a hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma jelentősen növekedni fog. Több utórengés is volt, és a helyzetet nehezíti, hogy a Grace nevű trópusi vihar közeleg a sziget felé.

A polgári védelmi ügynökség előzetes kárfelmérése szerint 949 lakóház, hét templom, két szálloda és három iskola dőlt romba. További 723 lakóház, egy börtön, három egészségügyi intézmény és hét iskola szenvedett károkat, de a kikötő, a repülőtér és a telekommunikációs hálózat épségben maradt.

Ariel Henry ideiglenes miniszterelnök mikroblogján drámainak nevezte a helyzetet, és egy hónapra szóló rendkívüli állapotot léptetett életbe.

Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította: 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 15, 08:55

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók