Hadd szóljon!

A kolozsvári, sepsiszentgyörgyi és gyergyószentmiklósi színházat is díjazták Kisvárdán

Taroltak az erdélyi színházak a kisvárdai színházi fesztiválon.

Fotó: Tamási Áron Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata kapta a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásáért.

A legjobb rendezésért járó díjat két előadásért ítélték oda: Füst Milán Boldogtalanok című darabjáért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában Albu István az egyik díjazott. A másik rendezői elismerést Nagy Botond, Henrik Ibsen Nóra című darabjának rendezője hozhatta haza. A drámát a kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában láthatta a kisváradi közönség.

A legjobb társulati munka díját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház kapta a Domonkos István művei alapján készült Szedjetek szét című előadásért. A szakmai zsűri Különdíját a nagyváradi Szigligeti Színház A tigris című előadása kapta.

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A legjobb női alakítás díját Kányádi Anna, a legjobb férfi alakításét Pálfi Ervin érdemelte ki. A legjobb női epizodista Éder Enikő, a legjobb férfi epizodista Gerner Csaba lett. Kiemelkedő alakításáért a Polgármester díját Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja vihette haza.

Kisvárdán fontosnak tartják a fesztivál folytonos megújulását, a fiatalok jelenlétét, ezért a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díjat a mindig a város polgármestere adja át. A Teplánszky-díj idei kitüntetettje Kali Ágnes lett dramaturgi munkájáért. Ő is a Tamási Áron Színház munkatársa.

mti

Articol editat de kristalybea, 27 június 2021, 19:02

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak