Több mint 5100 16 év alatti tinédzsert oltottak be eddig koronavírus ellen
Több mint 5100, tizenkét és tizenöt év közötti gyermek kapta meg a koronavírus elleni oltást három nap alatt – mondta szombaton Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.
Az oltáskampány kezdete óta pedig 114 ezernél több 16 és 19 éves tinédzsert és fiatalt immunizáltak már.
„Úgy vélem, ez egy erős jelzés a fiatal generáció részéről, mert bárhogy is nézzük, a gyerekek jelentik számunkra a jövőt” – mondta a katonaorvos a parlamentben szervezett Gyermekek szenátusa elnevezésű esemény megnyitóján.
Gheorghiţă emlékeztetett, hogy az Európai Gyógyszerügynökség javasolta a 12 és 15 év közötti kiskorúak beoltását is a koronavírus ellen. Elmagyarázta, azért tanácsos eme korosztály immunizálása is, mert sajnos vannak különböző krónikus betegségekben szenvedő gyerekek, akik emiatt a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Az egészséges gyerekek immunizálásával pedig csökken a vírus terjesztésének kockázata.
Agerpres
Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 6, 08:41
