Élő Kolozsvári Rádió

Mesés-játékos táborok a Tekergő Meseösvény Egyesülettel

Erdély- és Magyarország-szerte is nyári táboraiba várja a gyerekeket, fiatalokat a Tekergő Meseösvény Egyesület június végétől augusztus végéig.

A táborokat akkor tudják megtartani, ha a hatályos rendelkezések azt lehetővé teszik, de már most várják a jelentkezéseket. A részletekről Both Zsuzsa néprajzost, mesedalnokot kérdeztük.

Készülünk táborozni, tele vagyunk ötletekkel, az első táborunk rögtön a vakáció első hetében kezdődik. Kalotaszentkirályon tartjuk, és ottalvósra tervezzük; holott elég kicsiknek szervezzük, ez jól szokott működni, egy hét alatt jól össze tudunk csiszolódni velük.

A táborok időpontjai:

– június 27–július 2.: Tekergő zenés-táncos mesetábor 8–11 éveseknek Kalotaszentkirályon

– július 26–30.: alkotó hét 5–7 éveseknek (délelőtt 9 és 13 óra között) Szatmárnémetiben

– augusztus 14–19.: titkos tekergések 12–15 éveseknek Kalotaszentkirályon

– augusztus 22–27.: Tekergő mesetábor 8–12 éveseknek (reggel 8-tól délután 4 óráig) Szatmárnémetiben.

A részvételhez szükséges további részletek megtalálhatók a Mesetáborok eseménynél, valamint a Tekergő Meseösvény Egyesület erdélyi és magyarországi oldalán.

A Both Zsuzsával készült interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 26, 15:25

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak