Élő Kolozsvári Rádió

Tűzszünetet kötött Izrael és a Hamász

Izrael és a palesztin övezetet uraló iszlamista Hamász péntek hajnaltól beszüntette a harci cselekményeket a Gázai övezet határán – közölte a palesztin frakció egyik tisztségviselője.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala korábban arról számolt be, hogy a biztonsági kabinet megszavazta az Egyiptom által javasolt „kölcsönös és feltétel nélküli” gázai tűzszünetet. A bejelentések utáni percekben, a tűzszünetig tartó visszaszámlálás idején a felek azonban ismét lőtték egymás állásait. A harcok május 10-i kezdete óta a gázai egészségügyi tisztviselők szerint 232 palesztin, köztük 65 gyermek halt meg és több mint 1900-an megsebesültek meg az izraeli bombatámadásokban. A hatóságok Izraelben 12 halálos áldozatról számoltak be, és arról, hogy több száz embert kezelnek sérülésekkel a rakétatámadások miatt.

Üdvözölte az izraeli-palesztin tűzszüneti megállapodás megszületését Joe Biden amerikai elnök.

A politikus azt mondta, „valódi lehetőséget” lát arra, hogy megvalósuljon egy nagyobb cél, a tartós közel-keleti béke megteremtése. Biden elismerőleg szólt az egyiptomi kormány döntő szerepéről a felek közötti közvetítésben. Hozzátette, ő és a Fehér Ház vezető tanácsadói intenzíven részt vettek a tűzszünet megteremtését célzó „óráról órára” tartó erőfeszítésekben, hogy megállítsák a vérontást. Az elnök nem sokkal azután beszélt, hogy Izrael és a Hamász bejelentette, hogy péntek hajnali 2 órakor tűzszünet lép életbe, véget vetve ezzel a 11 napos háborúnak, amely széles körű pusztítást okozott a Gázai övezetben, míg Izrael nagy részén megállt az élet.

mti, rra

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 21, 10:59

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók