Kolozs megyében a legmagasabb az átoltottsági arány Bukarest után
Zömében erdélyi megyékben magasabb az oltási kedv, Kolozs megye országos második – derül ki az Országos Oltáskampányt Koordináló Bizottság kedd este közzétett jelentéséből.
Az összesített adatok alapján az első helyen Bukarest helyezkedik el, ott a lakosság 31,2 százaléka kapta már meg legalább az első dózist a koronavírus elleni vakcinából. Kolozs megye a második 28 százalékkal, Temes megye a harmadik 22 és fél százalékkal, majd Brassó és Szeben megye következik a sorban 22, illetve 21,8 százalékkal.
Adáskörzetünkben Fehér megyében 19 és fél százalékos átoltottságot jegyeznek jelenleg, Maros megyében 17,7 százalékot, Szilágy megyében 17,6 százalékot. Szatmár megyében a lakosság 17 százaléka kapta meg legalább az első dózist a vakcinából, Máramaros megyében 16,6 százalékon, Bihar megyében 16 százalékon, Beszterce-Naszód megyében pedig 14,6 százalékon áll ez a mutató.
Sereghajtónak Suceava megye számít, ott a lakosság csupán 10 százaléka igényelte a koronavírus elleni vakcinát, de Kovászna megye is az utolsók között van alig 11,8 százalékos átoltottsággal.
digi
Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 5, 09:02