Élő Kolozsvári Rádió

Henderikázás és juhmérés – Szent György-napi szokásokat gyűjtöttünk össze

Szent György napjától számítják az igazi tavasz kezdetét, a jó idő állandósulását, de a mezőgazdasági év is ekkor indul be, így rengeteg népszokás kötődik ehhez az ünnephez, amelyeket Cserey Both Zsuzsa néprajzkutatóval szemléztünk.

A hagyomány szerint, a Szent György-napi dörgés (vagy az az előtti) bő áldást, bőséges termést jelent. Ehhez a naphoz közeli hétvégén szervezik a tejmérést, juhmérést is, ahol az évi gazdákat választják. Ez a szokás is – mint általában mindenik – településenként változik.

Erdély egyik leglátványosabb hagyományos juhmérését a kalotaszegi Mérában tartják. Énekszóval és zeneszóval kísérik végig a juhokat a falun, miközben a kapukban tele vizes vedrekkel várják őket és jut a locsolásból, juhnak, pásztornak, gazdának zenésznek egyaránt.

Hagyományos juhmérés Mérában. A kép egy korábbi évben készült.

 

Magyarlónán például picit másképpen szervezik, ki szoktak menni a falu határába és itt egész nap tart a mulatság. Ennek az ünnepnek egy jellegzetes mozzanata az ún. henderikázás: egy domboldalon a férfiak elkapnak egy asszonyt (nem a házastársukat, hanem például a kománéjukat), összefogóznak és legurulnak a domboldalon, ezt termékenység-, bőségvarázsló szokásként tartják számon.

További Szent György-napi népszokásokról, hiedelmekről Cserey Both Zsuzsa néprajzkutató beszélt rádiónknak.

Riporter: Papp Levente
A képek korábbi években készültek Mérán, Szilágyi Szabolcs felvételei

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 23, 18:54

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön