Élő Kolozsvári Rádió

Hamis halálozási statisztikák – a kormányfő szerint alaptalanul vádolt a menesztett miniszter

Vlad Voiculescu leváltott egészségügyi miniszter pénteken azt sugallta, hogy valótlan adatokat közölnek a koronavírus miatt elhunytak számáról.

Az USR-PLUS leváltott egészségügyi minisztere azt mondta, nem akar számokkal dobálózni, mert leváltása megakadályozta a helyzet alapos dokumentálását, de az első vizsgálatok arra utalnak, hogy a tavalyi Nemzeti Liberális Párt-i kormány által bevezetett módszertan miatt jelentős eltérések vannak a Covid-kórházi elhalálozásokról szóló jelentések és a valós számok között. Az egészségügyi tárca tisztségből felmentett vezetője Florin Cîțu miniszterelnököt és a Nemzeti Liberális Pártot  támadta pénteki sajtóértekezletén, és kijelentette, felelősséggel tartoznak a járvány, mint mondta, legnagyobb  rablásáért, amelyet az egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó Unifarm állami vállalatnál követtek el. Vlad Voiculescu szerint Florin Cîțu miniszterelnök politikai karrierje érdekében, ok nélkül menesztette őt, „az ország első számú járványügyi szakemberévé vált”, és olyan dolgokról döntött, amelyekről nem voltak szakmai ismeretei, ráadásul anélkül, hogy a minisztérium szakértőivel konzultált volna. A leváltott miniszter szerint nincs olyan része az egészségügyi rendszernek, amely politikamentes lenne.
A Nemzeti Liberális Párt szerint Vlad Voiculescu menesztett miniszter sértődöttsége és csalódottsága miatt úgymond „ellenzékbe vonult”, vádaskodásai alaptalanok, vagy olyan problémákat fednek fel fel, amelyeket neki kellett volna miniszterként megoldania. Péntek délután kolozsvári sajtótájékoztatóján  Florin Cîțu miniszterelnök  válaszolt a halálozási statisztikákkal kapcsolatos vádakra. A kormányfő azt mondta, Vlad Voiculescu leváltott tárcavezető egyetlen kormányülésen sem vetette fel, hogy valótlanok lennének a  koronavírusban elhunytak statisztikái, és felszólította az egészségügyi tárcát is koordináló Dan Barna miniszterelnök-helyettest, az USR-PLUS társelnökét, hogy a kormányülésen, illetve a nyilvánosság előtt is adjon magyarázatot: mire alapozta Vlad Voiculescu a halálozási statisztikákat megkérdőjelező állítását, és milyen megoldást javasol. Florin Cîțu miniszterelnök szerint a koalíciós kormány nagyon jól működik, és a maga részéről arra vár, hogy az USR-PLUS új, büntetlen előéletű, érdekellentétektől mentes szakértőt javasoljon az egészségügyi miniszteri tisztségre.

(MTI)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2021 április 17, 09:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók