Élő Kolozsvári Rádió

A hivatalos adatoknál négyszer több koronavírus-fertőzött lehet

A hivatalosan jegyzett esetszámnál lényegesen több koronavírus fertőzött van az országban, legalább négyes szorzóra kell gondolni a valós arányok elképzelésekor – állítja a bukaresti Marius Nasta Intézet vezetője.

Beatrice Mahler az egyik televíziós műsorban azt mondta: elég ha csak összehasonlítjuk a második és a harmadik hullám adatait, máris láthatjuk, hogy a járványgörbe sokkal meredekebb, mint ahogy az a napi közlésekből kiderül. Ősszel napi 10 ezer fertőzést jegyeztek és 1000 személy szorult intenzív ellátásra, most pedig a napi 5000-es esetszám mellett 1500-an vannak nagyon súlyos állapotban kórházban és a halálesetek száma is több, mint amennyit a második hullám idején jegyeztek – magyarázta a szakember.

Hangsúlyozta: rendkívül nehezítik a helyzetet az úgy nevezett rejtőzködő fertőzöttek is, akik gyorsteszt alapján tudják ugyan magukról, hogy betegek, de nem jelentik, hogy elkerüljék a kéthetes karantént, így ők minden bizonnyal tovább terjesztik a betegséget.

A fővárosi Marius Nasta Intézet vezetője szerint változott a betegség lefolyása is: míg tavaly a 6-7. napon rosszabbodott a páciensek állapota, most előfordul, hogy a 12.-13 nap után válik súlyosabbá a betegség.

Digi

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 11, 14:28

Etichete:
Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban