Élő Kolozsvári Rádió

Kifizeti a bírságot, folytatja a Hója-erdő mellé tervezett építkezések elleni fellépést Adrian Dohotaru

Összegyűlt az Ingatlankáosz Menete miatt kirótt pénzbírság fele, ezért fellebbezés helyett inkább ki fogja fizetni a büntetést – jelentette be az akció szervezője, Adrian Dohotaru.

A környezetvédő aktivista a közösségi oldalon azt írta: a felajánlásokból 1000 lej gyűlt össze, amihez saját maga további ezer lejt tesz hozzá, és mivel még nem telt el két hét a jegyzőkönyv átvétele óta, az eredetileg kirótt 4000 lejes bírság felét kell csupán befizetni.

Adrian Dohotaru felhívására több mint 400-an vettek részt a Hója-erdő megmentésért szervezett Ingatlankáosz Menete elnevezésű megmozduláson.

Mivel az összegyűltek száma meghaladta a járványügyi szabályozások által megengedett 1oo főt, illetve az akció sem volt bejelentve, a főszervezőt 4000 lejre bírságolták.

Adrian Dohotaru időközben bejelentette, hogy folytatja a Hója-erdő szélére tervezett ingatlanbefektetések elleni fellépést, a következőkben kisebb csoportokra tagoltan, hogy eleget tegyenek az előírásoknak: lesznek kerékpáros, kocogó és sétálócsoportok.

monitorul de cluj

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 8, 09:13

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók