Élő Kolozsvári Rádió

A fejlesztési minisztérium bemutatta az új bölcsődeépületek látványtervét

Az RMDSZ kezdeményezésére 370 millió eurót különített el a kormány, az országos helyreállítási tervre szánt összegből, bölcsődék építésére – jelentette be mai, bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.

Cseke Attila hangsúlyozta, az RMDSZ számára a családok támogatása prioritás. Bátorítani akarja a gyermekvállalást, és segíteni a fiatal anyákat abban, hogy visszatérjenek dolgozni a gyermeknevelési szabadság lejárta után. Ehhez új bölcsődékre van szükség, hiszen jelenleg, a kisgyermekek 4 százalékának sincs helye a meglévőkben – mondta Cseke Attila.

A szaktárcavezető elmondta: három, különböző méretű építménytípust tervez a fejlesztési minisztérium, ezek épülhetnek fel minden olyan településen, az önkormányzat kérésére, ahol a szükségességük indokolt. A kisebb, 40-50 gyermek befogadására alkalmas, 1000 négyzetméteres épület körül legalább 500 négyzetméternyi szabadtéri játszótér lesz. A nagyobb, 100-110 gyermek számára épülő bölcsőde 1800 négyzetméteres lesz.

A ma bemutatott látványterv a közepes méretű, 60-70 gyermek befogadásra alkalmas bölcsődék kicsinyített mása.

Az épületekben játszó- és hálószobák, konyha és mosókonyha, nagyterem, orvosi rendelő és irodák is lesznek, az épületek energiahatékonyak, a tetőtérre szerelhető napelemekből vagy hőpumpákból származó energiát használnak az épület hűtésére és fűtésére.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 23, 16:30

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók