Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a vendégünk.

Mire jó a nő(nap), és mire nem? Március 8-án a hölgyeké volt a főszerep a Sajtóklubban. A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztőjével, két kedves kolléganőnkkel, Bódizs Edithtel és Szuszámi Zsuzsával beszélgettem, akik jó pár éve a Marosvásárhelyi Rádió magyar csapatát erősítik.

Mire jó a nő(nap) ebben a politikai korrektségtől túlfűtött, a nemi szerepeket és identitást is mindinkább megkérdőjelező, az egyenlőséget egyformaságként értelmező világban, pláne koronavírus-járvány idején?

Ki viseli otthon a kalapot (van-e még egyáltalán kalap), ki főz, mos, takarít?

Ezenkívül Bódizs Edithet közismert, közkedvelt alteregójáról, Ludas Manyiról is faggattam, illetve internetes naplója legutóbbi bejegyzéseiről, amelyek időnként a férfi-nő együttélés, együttműködés/munkálkodás rejtelmeit is feszegetik. Például február végén így:

“…a női emancipáció a nyugati civilizációban csak papíron valósult meg, mert amikor helyzet van, a férfiak ugyanúgy viselkednek minden kultúrában, mint ott, ahol ez keményen le van szabályozva: nem vesznek tudomást a nőkről!”

Szuszámi Zsuzsát pedig, akinek szűkebb szakterülete a művészettörténet, képzőművészet, arról is kérdeztem, hogy szerinte – olvasmányai és személyes tapasztalatai, meglátásai szerint – van-e nőies és férfias (kortárs) képzőművészet Romániában, Erdélyben és a világ más tájain? Vajon igaz-e az, hogy a nők mind jobban elférfiasodnak, a férfiak pedig elnőiesednek?

A lejátszóra kattintva a március 8-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő- házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2021 március 9, 13:15

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”