Élő Kolozsvári Rádió

Nemet az iskolai erőszakra – zajlik a Diáksztori-kampány második felvonása

Az iskolai agresszió visszaszorítását tűzte ki céljául a Diáksztori elnevezésű kezdeményezés, amely az Érted Egyesület, az Éter közösség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége és a Székelydata együttműködésében valósul meg.

A projekt tavaly júniusban indult, első körben arra kérték az érintetteket – egykori és jelenlegi tanulókat, diákokat, tanítókat és tanárokat –, hogy a visszaélések bármilyen formájával kapcsolatos történeteiket vessék papírra, és küldjék el nekik; mint mondták, bizalmasan kezelik a leírtakat, így senkinek nem kell attól tartania, hogy veszélybe sodorhatja saját magát vagy bárki mást. A Diáksztori kampány második felvonásaként a feldolgozott iskolai történeteket kolozsvári magyar színészek és színészhallgatók előadásában hallgathatjuk meg, a héten mutatták be a harmadik ilyen videót

Ebben Andrást látjuk és halljuk, akit Dimény Áron színművész alakít. A leírás szerint „András biológiát tanít a város egyik legelitebb gimnáziumában. Igazi karizmatikus tanár, imádja a diákokat és a diákok is rajonganak érte. Megvannak az eszközei, de akit ő készít fel, az szinte biztos, hogy bejut az orvosira és a gyógyszerészetire. (…) De mért is jelentették fel? Miért akarják eltiltani a tanítástól? András az elmúlt néhány évben több alkalommal bonyolódott lazább és komolyabb testi kontaktusba tanítványaival. Már ő maga sem tudja, hogy pontosan hogyan kezdődött. Nem tudott parancsolni magának, az érzelmeinek, az ösztöneinek. De túl messzire ment. Próbálja mentegetni, megfejteni magát. Próbálja másra kenni a felelősséget. Próbálja egy kicsit elferdíteni a valóságot. Vagy nem?”.

Az elmúlt hónapok tapasztalatairól és a projekt jelenlegi alakulásáról Bukur Tamás, az Érted Egyesület tagja, a projekt koordinátora beszélt rádiónknak.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az interjúban elhangzik, hogy ha jelenleg valaki diákként bántalmazást szenved, akkor fordulhat a Magyar Középiskolások Országos Szövetségéhez (MAKOSZ) is. Emellett segítséget, információt kérhet a megyei szociális és gyermekvédelmi intézetektől is, ezek listája megtalálható itt: http://andpdca.gov.ro/w/contacte-dgaspc/ A felnőttek kiskorúakkal folytatott szexuális tevékenységét bünteti a törvény. Ha az illető tanár, az súlyosbító tényező (Büntető Törvénykönyv 220-as és 221-es cikkelyei).

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 4, 15:05 / actualizat: 2021 március 6, 13:07

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak