Élő Kolozsvári Rádió

Kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

Az új szabályok elfogadását követően a Fidesz úgy döntött, kilép az Európai Néppárt EP-frakciójából – erősítette meg Twitter-üzenetében Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke.

Fotó: Európai Néppárt/Flickr

Azt írta: „nem hagyhatják, hogy elhallgattassák az európai parlamenti képviselőiket vagy korlátozzák őket a szavazati jogukban”, az első számú prioritásuk a világjárvány kezelése és emberéleteket megmentése. Ezért

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását – jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben is.

Gál Kinga és Deutsch Tamás elmondta, „sajnálatos és politikailag elfogadhatatlan”, hogy egy naponta többezer európai polgár életét követelő járvány idején, az EPP-frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait. Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését, és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz.

Az Európai Néppárt frakciója megszavazta ma azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nem csak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni a néppárti képviselőcsoportból.

index

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 3, 12:40

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók