Élő Kolozsvári Rádió

Valeriu Gheorghiţă: 2,3 millió adag koronavírus elleni oltást kapott eddig Románia

Március elsejéig 2,3 millió dózis koronavírus elleni oltást kapott Románia – jelentette be kedden a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság vezetője.

fotó: gov.ro

Dr. Valeriu Gheorghiţă sajtóértekezletén elmondta: ennek a mennyiségnek eddig mintegy 66 százalékát, azaz több mint 1,5 millió adagot használtak fel.

Az orvos szerint jelenleg 613 ezer dózis van raktáron a regionális központokban.

Az oltóanyagok kapcsán a kampánykoordinátor kifejtette: Románia március 1-jéig több mint 1,7 millió adag vakcinát kapott a BioNTech-Pfizertől, és ebből több mint 1,347 milliót használtak fel, továbbá 157.200-at a Modernától (77.812-t használtak fel) és 486 ezret az Astra Zenecától (amelyből 139.890 adagot adtak be).

Gheorghiţă hozzátette: eddig az összmennyiség 0,12%-a, azaz 3320 adag vakcina veszett kárba.

Jelenleg 435 oltóközpont működik az országban – mondta még a katonaorvos.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 2, 16:59

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók