Hadd szóljon!

Az oltási bizonyítványokról tárgyaltak az európai vezetők

Az oltási bizonyítványt orvosi célokra kellene felhasználni, hangsúlyozta Klaus Iohannis államelnök az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amely távkonferencia formájában zajlott csütörtökön és pénteken.

Románia elnöke európai szinten összehangolt és egységes gyakorlatot javasolt az oltási bizonyítvánnyal kapcsolatban, amelyet véleménye szerint orvosi célokra kellene felhasználni, közölte az Államelnöki Hivatal pénteken. Az ülés napirendjén szerepelt a COVID-19 világjárvány uniós szintű, koordinált kezelése, az EU egészségügyi és válságkezelési rugalmasságának megerősítése, az egészségügyi unió megteremtésének perspektívája és a nemzetközi együttműködés kérdései ebben az ágazatban. Az ülésen elfogadott nyilatkozatban az európai vezetők hangsúlyozták az országos oltáskampányok megfelelő ütemben és körülmények között való lezajlásának fontosságát. Különös figyelmet fordítottak ugyanakkor a koronavírus új változatainak azonosítására való képesség megerősítésével, és az oltások ennek megfelelő adaptálásával kapcsolatos kérdésekre.

Klaus Iohannis államelnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy az oltások szállításában tapasztalt késlekedések és az oltási ritmusban a különböző országok között tapasztalt eltérések ellenére, európai szinten a tervezettek szerint zajlik az immunizálás. Klaus Iohannis azonban jelezte, hogy az EU szintjén nem sikerült összehangolt megközelítést alkalmazni egyes járványügyi intézkedések, például a korlátozások tekintetében, amelyek így tagállamonként jelentősen eltérnek a határellenőrzés, illetve a személyek és áruk szabad mozgásának biztosítása szempontjából. A román államfő támogatta ugyanakkor azon mechanizmus mielőbbi kidolgozását, amely révén az Európai Unió oltóanyag-támogatást nyújthat harmadik országoknak is, rámutatva, hogy Románia 200.000 dózis vakcinát készül adományozni a Moldovai Köztársaságnak.

Az ülés másik témája az EU biztonsága és védelme volt, és az elfogadott nyilatkozatban az európai vezetők megerősítették az EU szoros elkötelezettségét a NATO-val való együttműködéssel, illetve az ENSZ-szel és más kulcsfontosságú regionális partnerekkel való partnerségi viszony megerősítésével kapcsolatosan. Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy Románia továbbra is támogatja az EU-nak a védelem és biztonság terén tett erőfeszítéseit, és segíti az Unió és a NATO közötti stratégiai partnerség megerősítését, hangsúlyozva, hogy ez a partnerség alapvetően fontos az Unió biztonsága szempontjából.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 27 február 2021, 10:52

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak