Élő Kolozsvári Rádió

Még nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt

Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban a SARS-CoV-2 elleni védőoltás beadását tanúsító igazolványt, amellyel szabadabban lehet majd utazni – mondta Angela Merkel német kancellár.

Csütörtök este Berlinben a tagállami kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács videokonferenciája után a kancellár hangsúlyozta, hogy egyelőre a vírus új, erősen fertőzőképes mutációinak terjedése áll a tagállamok figyelmének középpontjában.

Abban is minden tagország egyetértett, hogy szükség van digitális oltási igazolványra – fűzte hozzá Angela Merkel.

Mint mondta, az EU-tagok önállóan, nemzeti szinten vezetik majd be az újítást, de a tagállami igazolványok egy uniós szintű megoldás révén az egész EU-ban érvényesek lesznek. Így a digitális oltási igazolvánnyal szabadabban lehet majd utazni a közösségen belül, és az új megoldás lehet az alapja annak is, hogy az unión kívüli országokból érkezők beutazhassanak az EU-ba.

Hangsúlyozta: az új intézmény bevezetése egyáltalán nem jelenti, hogy csak az utazhat, akinek van digitális oltási igazolása. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban „semmiféle politikai döntés nincs még”.

Kifejtette: az alacsony átoltottsági arány miatt mindez egyelőre „nem is téma, de elő kell készíteni”. A fejlesztés három hónapot vehet igénybe – ismertette Angela Merkel.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 26, 11:01

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget