Élő Kolozsvári Rádió

Vacogós mínuszok vonzásában – Orbán Zsombor, a „száműzött meteorológus”

Orbán Zsombor meteorológus, a nagybányai meteorológiai állomás munkatársa imádja a kihívásokat, és szívesen mesél hivatásáról, hobbijairól is.

Gyermekkora óta vonzzák a felfedezések, a természet iránti kíváncsisága Kárpátok-beli túrázásaival kezdődött. Elmondása szerint független és különc természetének leginkább a magányos utazgatás felelt meg, így nyert betekintést a természet szabadságába, vadságába. A szép oldala mellett a veszélyekre, kockázatokra is megtanították ezek az alkalmak, és személyiségfejlődésére is kétségkívül hatottak. The Exiled Weatherman (A száműzött meteorológus) című blogján írja, hogy topográfiában és klimatológiában egyaránt érdekelt lévén, örökké atlaszokkal és utazásra ösztönző könyvekkel volt körülvéve, és előszeretettel memorizálta a távoli, egzotikus országok fura településneveit, valamint a „legmagasabb-legalacsonyabb”, „legkisebb-legnagyobb” típusú táblázatokat. A topoklimatológia kifejezéssel a főiskolai időszak kezdetén találkozott először, és rögtön tudta, hogy ez az ő területe.

Több évnyi magányos utazás után úgy döntött, hogy belekezd egy olyan projektbe, amely három alapelemet egyesít: a topoklimatológiát, a kutatást és a végleteket. A világ legelhagyatottabb és legkietlenebb vidékei számára a legmegfelelőbbek, hogy szakszerű meteorológiai méréseket végezzen, s mint írja, ennek nyomán egy életképes ötvözetet szeretne létrehozni a tudomány és a kaland között, mintegy az igazság és a szabadság eszméi iránti kettős elkötelezettsége kifejezéseként.

A blog létrejöttét mi sem indokolja jobban, mint hogy bizonyára sokan érdeklődnek mindazon dolgok iránt, amelyekkel ő maga foglalkozik, így aztán magyarul, románul és angolul is követhetők a fényképekkel is bőven illusztrált bejegyzések.

Januárban futótűzszerűen terjedt a közösségi médiában, és a román nyelvű sajtó is előszeretettel emlegette azt a mínusz 39,6 Celsius fokot, amelyet Orbán Zsombor mért a Pádis-fennsík egyik fagyzugában. Noha ez az érték meghaladta a hivatalosan mért mínusz 38,5 Celsius fokot, amit 1942-ben mértek Brassó mellett, de nincs hivatalosan elfogadva, ehhez ugyanis bizonyos plusz dolgok is szükségesek.

Ami engem illet, hobbiból elmentem, és az általam kiválasztott helyen elhelyeztem a mérőműszereket. Ezek ugyan pontosak, de nincs rá igazolásom, hogy a rekord hivatalos lenne. Először jelentkeznem kellett volna, és leadjam a műszereket a hivatalos szerveknél. Ők akkor adtak volna egy igazolást, hogy a műszerek megfelelőek a meteorológiai mérésekre. Ez az egyik feltétel, a másik tényező pedig az, hogy nem meteorológiai állomáson mértem ezt az új rekordot. Utóbbival kicsit vitatkoznék, véleményem szerint ugyanis ez nem egy olyan kontra, amely megcáfolná a rekord valósságát.

A szinte-rekord körülményeiről, a Pádis-fennsík ezen fagyzugáról és hasonlóan „mínuszos” mérésekről is beszélt a szakember, ugyanakkor kenyérkereső munkájáról is kérdeztük. Mint kiderült, a nagybányai meteorológiai állomástól óránként közvetítik a különböző általános paramétereket, valamint azokról a jelenségekről is beszámolnak, amelyek helyben történnek, például mennydörgés esetén. Ilyenkor leadják a standard paramétereket is, amilyen az ég borultsága vagy éppen a felhőtípus. A műszak 24 órás, a meteorológus észlelők váltják egymást. Az adatokat a kolozsvári meteorológiai központhoz küldik, ahonnan aztán Bukarestbe érkeznek a feldolgozott információk.

Az észlelők mellett ott vannak az előrejelző meteorológusok, ez is egy külön szakma, a harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akiket a tévében látunk az időjárás-jelentésekben. Esetükben a szakmai felkészültség és az előadói képesség egyaránt fontos.

A teljes műsor, amelyben Orbán Zsomborral beszélgetünk, meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Képek forrása: Orbán Zsombor Facebook-oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 20, 11:48

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”