Élő Kolozsvári Rádió

OMU Ski Trips: hegyek, hó, túrasí – nem csak extrémeknek

Sokunk számára az első síélményt nem a felvonózás jelentette, hanem a hegy megmászását. Az OMU Ski Trips csapata visszavezet az alapokhoz, és felejthetetlen élményt kínál.

A romániai sípályák kiépítetlenségükből adódóan már eddig is zsúfoltak voltak, egy hétvégi napon szinte elkerülhetetlen a sorban állás. Idén, lévén hogy nincs lehetőség külföldi sízésre, valamint a szabadban töltött idő iránt is megnőtt az igény, a zsúfoltság méginkább fokozódott. Láttunk már a közösségi médiában terjedő képeket a több órás sorokról Románia különböző sípályáiról.

Az OMU Ski Trips csapata számára fontos, hogy a sízés ne csak a kiváltságosok sportja legyen, és vallják, hogy akinek van már egy-két éves sítapasztalata, annak érdemes kipróbálni a sítúrákat. Nem az extremitásra törekszenek, sokkal inkább a közös élményre, leginkább a túráikon résztvevők testi épségét tartva szemelőtt.

A túrasízés tulajdonképpen visszavezet az alapokhoz, hiszen sokunk számára az első síélményt nem a felvonózás jelentette, hanem a hegy megmászását. Sok pozitívuma mellett előny az is, hogy a magashegyi túrasízés szezonja egy decemberi rendes havazást kezdődően egészen május közepéig kihúzható.

  • Mennyire szükséges más fizikai felkészültség, mint a pályasízéshez?
  • Hová menjünk túrasízni?
  • Mire kell odafigyelni?

Ezekről a kérdésekről is beszélgetünk Koros Mátyással, az OMU Ski Trips vezetőjével az Útinaplóban.

Szerkesztő: Kristály Bea

Képek: Szabó Veronika, Koros Mátyás

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 21, 11:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára