Élő Kolozsvári Rádió

Letöltendő börtönre ítélték Alekszej Navalnijt

Három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a moszkvai bíróság Alekszej Navalnijt, Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb kritikusát.

Képernyőfotó a moszkvai törvényszék által közreadott sajtóanyagból – Reuters

Az ellenzéki politikust az úgynevezett Yves Rocher-ügyben ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre 2014-ben, a bíróság most ezt változtatta letöltendő büntetésre, a feltételek megszegésére hivatkozva.

Navalnij már 10 hónapot házi őrizetben volt, így 2 év 8 hónapot kell börtönben töltenie. A politikus szerint Vladimir Putyin így akar ráijeszteni azokra, akik ellenzik politikáját.

Alekszej Navalnijt hónapokig Berlinben kezelték kórházban, miután tavaly augusztusban Oroszországban novicsok idegméreggel mérgezték meg. Ezért nem jelentkezhetett az előírt időpontban a felügyelő orosz hatóságnál. Az ellenzéki vezető Vlagyimir Putyin orosz elnököt vádolja a mérgezés kitervelésével. Amikor január 17-én hazatért Moszkvába, azonnal őrizetbe vették.

A tegnapi tárgyalás közben 300 embert őrizetbe vettek a bíróság környékén.

Az ítélet heves tiltakozást váltott ki világszerte. Az Európa Tanács közölte, hogy ez szembemegy Oroszország emberi jogi kötelezettségeivel. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megerősítette, az EU felszólítja Oroszországot, hogy azonnal engedje szabadon Alekszej Navalnijt.

Antony J. Blinkenamerikai külügyminiszter közölte, az Egyesült Államokat mélységes aggodalommal töltik el Oroszország akció Alekszej Navalnij ellen.

A hétvégén több mint 5 ezer embert vettek őrizetbe a Navalnijt támogató tüntetéseken Oroszországban. Marija Zaharova külügyi szóvivő a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte, hogy a tárgyaláson közel 20 nyugati nagykövetség diplomatái jelentek meg.

A rendőrség tegnap 10 oroszországi városban mintegy 1400 tüntetőt tartóztatott le, akik az ítélet ellen tiltakoztak. Egyes moszkvai civil szervezetek videofelvételeket tettek közzé arról, ahogy a rendőrség gumibotokkal veri a tüntetőket.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 3, 08:30

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók