Élő Kolozsvári Rádió

Az önkormányzati dolgozók és a sportolók is megkaphatják az oltást a második szakaszban

Az önkormányzatokban dolgozók is megkaphatják az oltást, már az oltáskampány második szakaszában – jelentette be Cseke Attila közigazgatási miniszter azt követően, hogy a kormány ma jóváhagyta a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium javaslatát.

Kép forrása: a kormány Facebook-oldala

Ugyanebben a szakaszban megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát a nemzeti és olimpiai csapatok sportolói, valamint az egyénileg kvalifikált sportolók és ezek munkatársai is.

Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter szerint a mai kormányülésen elfogadott intézkedés jó hír a romániai sportélet szereplőinek, és nagy siker az Ifjúsági és Sportminisztériumnak, hiszen lehetővé teszi, hogy a sporteseményeken való részvétel és az ezekre való felkészülés biztonságos legyen, minimális egészségügyi kockázattal járjon.

Az oltás után a romániai sportolók biztonságban készülhetnek a tokiói olimpiára, ami az idei év legfontosabb megmérettetése – mondta a szaktárca vezetője.

A művelődési tárca vezetője, Bogdan Gheorghiu azt kérte Vlad Voiculescu egészségügyi minisztertől, hogy a kulturális intézmények dolgozóit is ebben a szakaszban oltsák be. Azzal érvelt, hogy ezáltal segítenék a szektor talpra állását. A művelődési miniszter Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy a kulturális intézmények dolgozóinak mielőbbi immunizálására amiatt van szükség, mivel a jelenlegi járványhelyzetben továbbra is tilos a színházak, mozik működtetése.

kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 20, 17:21

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók