Élő Kolozsvári Rádió

Hitelesítették Joe Biden győzelmét, Trump rendezett hatalomátadást ígér

Az amerikai kongresszus hitelesítette helyi idő szerint csütörtök hajnalban Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét.

Fotó: The Hill/Twitter

Ez csak az után vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt 13 szenátora és többtucatnyi képviselője kifogást emelt Joe Biden győzelme ellen, és ezeket a házak leszavazták.

A szavazást késleltette, hogy a hivatalából távozó elnököt támogató tüntetők egy csoportja szerdán este erőszakkal behatolt a washingtoni törvényhozás épületébe. A hatóságok négyórányi rendbontás után kiszorították a behatolókat, és biztonságosnak nyilvánították az épületet, majd ezután két órával a kongresszus folytatta a munkáját.

A kifogást emelő republikánusok arra hivatkoztak, amit Trump elnök hangoztatott mindvégig a választás óta, hogy tömeges csalás történt a voksoláson, noha erre a szövetségi igazságügyi minisztérium sem talált bizonyítékot. Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött.

Végül csak Arizonára és Pennsylvaniára vonatkozóan tették ezt meg, de mindkettőt mindkét házban nagy többséggel leszavazták.

Szóvivője útján Donald Trump hivatalban lévő elnök is közleményt adott ki, melyben azt írja, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, „és a tények az ő oldalán állnak”, rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.

„Mindig is azt mondtam, hogy folytatjuk a harcot, hogy csak a jogszerű szavazatokat számolják meg. Bár ez az elnökség történetében a legnagyszerűbb első ciklus végét jelenti, ez csak a harc kezdete, hogy újra naggyá tegyük Amerikát!” – osztotta meg a Twitteren Trump üzenetét Dan Scavino, az elnöki sajtóstáb közösségi médiáért felelős vezetője, miután az elnök fiókját a Twitter ideiglenesen zárolta, mert állításaival az elnök megsértette az oldal szabályait.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 7, 11:47

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók