Élő Kolozsvári Rádió

Reaper drónok és mintegy 90 amerikai katona érkezett Aranyosgyéresre

MQ-9 Reaperek, a valószínűleg legfélelmetesebb amerikai drónrepülők érkeztek tegnap az aranyosgyéresi légi bázisra. A drónok száma nem ismert, de mintegy kilencven amerikai katona is jött velük.

Fotó: U.S. Air Force

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint információgyűjtési, megfigyelési és kutatási feladataik lesznek, a NATO műveleteinek támogatására. A távirányítású repülőgépeknek a műveletek során a román légierő nyújt műszaki operatív és logisztikai támogatást.

Az amerikaiak szerint az aranyosgyéresi légitámaszpont az egyik legalkalmasabb Európában a légierő gyakorlatozására. Az Egyesült Államok az elmúlt években dollármilliókat fektetett itt be.

A NATO elvárásainak megfelelve Románia is egyre nagyobb összegeket költ haderőfejlesztésre, emellett Amerika is masszívan támogatja a bázis fejlesztését és a korszerű katonai eszközök beszerzését. Tavaly a Pentagon 130 millió dollárt irányzott elő az aranyosgyéresi légikikötőre, amelynek a bővítését a román hatóságok is előkészítették: rekordsebességgel kisajátítottak 400 hektár területet a már meglévő 200 hektár mellé.

A pénz nagyságrendje alapján ez lehet Amerika legfontosabb katonai beruházása Európában 2021-ben, ennek nyomán az aranyosgyéresi támaszpont az amerikai légierő kelet-európai műveleteinek legfőbb központjává válik. Növelni fogják a harci repülőgépek számát, új leszállópályákat építenek a rakományszállítók számára, bővítik a vadászrepülők parkolóját, létrehoznak egy üzemanyagraktárat és egy új hangárt is.

A most Gyéresre telepített MQ-9 Reaper valószínűleg a legfélelmetesebb amerikai drón, amely képes távvezérelt repülési küldetések végrehajtására csaknem kétezer kilométeres hatótávolsága van. Az MQ-9 elsődleges feladata a levegő-föld csapásmérő képesség biztosítása a szárazföldi műveletek számára. Főleg földi támadásokra használják, és 1,7 tonna fegyvert képes szállítani. Bár ezzel kapcsolatban nem volt hivatalos kommunikáció, a katonai szakértők úgy vélik, hogy valószínűleg Reaper drónokat használtak az egy évvel ezelőtti amerikai támadásban, Irakban, amelyben lelőtték Kászem Szolejmáni iráni tábornokot.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 5, 14:05

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók