Élő Kolozsvári Rádió

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Elsőként a máramarosszigeti közönség veheti kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) riportkötetét. Szűcs Lászlóval, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 július 7, 12:21

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal, néptánccal, táncházzal és sok más közösségi élménnyel várják az érdeklődőket július 6. és 12. között Máramarosszigeten, a helyi és környékbeli magyarság ünnepén. A Máramarosszigeti Magyar Napok eseményei péntekig a város különböző helyszínein zajlanak, szombaton és vasárnap pedig ismét a főtér lesz a központ – itt koncertezik majd a KalotaRock, Maneszes Márton és zenekara, valamint a Siculus Jazz Collective és László Attila is.

Július 11-én, szombaton délután 2 órától a főtéri rendezvénysátorban mutatják be a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb, máramarosszigeti riportkötetét. Az idén 700 éves településre tavaly novemberben látogattak az újságíró kollégák, írásaikhoz pedig az ottani találkozások, sok esetben a múlt és a jelen közötti kapcsolódások szolgáltak alapként.

A kötetről és a táborról a könyv írásainak legjobb ismerőjét, Szűcs László MÚRE-elnököt kérdeztük.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Etichete:
Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál
Hangoló hétfő, 2026 június 292026 június 29, 09:24

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál

Ismét fiatalokkal telik meg a Maros partja, hiszen nyolcadik alkalommal rendezik meg a VIBE Fesztivált. A néhány nap múlva kezdődő idei...

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál
Hangoló péntek, 2026 június 262026 június 26, 13:51

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért

Még a csoportkörökben járunk az Észak-Amerikában megrendezett labdarúgó világbajnokságon, de hazai időnk szerint vasárnap már...

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért
Hangoló csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:04

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban

Székelyföldről, Bálványosfürdő környékéről benevezett talajszelvény nyerte a Magyar Talajtani Társaság által meghirdetett...

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban
Hangoló szerda, 2026 június 242026 június 24, 17:52

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon

Idén 23. alkalommal rendezik meg a Csombordi Rózsafesztivált, amelynek fénypontja a Wagner István emlékére emelt szobor felavatása lesz....

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon
Hangoló kedd, 2026 június 232026 június 23, 12:45

Nem barát: csak influenszer

Kiket követnek az általad elemzett fiatalok? Mi alapján választanak influenszereket? Mit jelent számukra a közösségi média? Nem...

Nem barát: csak influenszer