Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Az előadások a női lét sokszínű aspektusait vizsgálták, több történeti korszakot és eltérő társadalmi kontextusokat átívelve.

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Foto: EME

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 június 8, 09:32

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi vonatkozású kutatások bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum létrehozása volt, amely teret biztosít a történelem, művészettörténet és irodalomtörténet különböző területein dolgozó – elsősorban erdélyi – nőtörténettel foglalkozó kutatók számára tapasztalataik és eredményeik megosztására. A tudományos seregszemle külön hangsúlyt fektetett a kutatásmódszertani kérdésekre, illetve a forrásértelmezés és forráshasználat során felmerülő kihívások közös megvitatására. Az előadások a női lét sokszínű aspektusait vizsgálták, több történeti korszakot és eltérő társadalmi kontextusokat átívelve.

Az esemény főszervezője és egyben egyik előadója Fehér Andrea egyetemi docens, a BBTE Magyar Történeti Intézet kutatója volt. Írás, jelenlét, legitimácíó: női íráshasználat a 18. században című előadását követően kértük őt mikrofon elé. Biró Annamária egyetemi adjunktus, a Kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Intézet munkatársa Egy emancipált nő. Női regényírók a kiegyezés előtti években című tanulmányának bemutatása után nyilatkozott. Lázok Klára főkönyvtáros, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa Kéziratok iktári Bethlen Zsuzsanna könyvtárában című értekezésével Erdély egy kevéssé ismert személyiségét ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Gál Edina, a Varsói Egyetem kutatójaként érkezett a konferenciára ahol Beteg kislányokról: Gyógykezelés és tudomány az állami gyermekmenhelyeken című értekezésével a dualizmus korának egy jelentős társadalmi problémájára és az arra tett megoldási kísérletekre hívta fel a figyelmet, majd ő is válaszolt a Kolozsvári Rádió kérdéseire. Az összeállítás befejezéseként azt a beszélgetést hallhatják, amely a BBTE dékánhelyettesével, a kolozsvári Magyar Történeti Intézet kutatójával, Rüsz-Fogarasi Enikővel készült. Őt a Kolozsvári nők munkája a kora újkorban című előadása után faggattuk.

Riporter: László Tibor

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Bővebben hétfő, 2026 június 222026 június 22, 13:03

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya 2026. június 11-én szervezte meg a XIII. erdélyi...

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben péntek, 2026 június 52026 június 5, 09:31

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron

A kolozsvári Klausen Consort énekegyüttes szerda este a Pietati evangélikus-lutheránus templomban tartott hangversenyén egy igazi zenei...

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Bővebben csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 08:36

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében

A kolozsvári Jobbágy/Ariesului utcai Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom az egyházi és szociális szolgálat...

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben csütörtök, 2026 május 282026 május 28, 15:46

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről

A Kétféle én(ek) című tanulmánykötetet mutatták be Kolozsváron, amely a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából,...

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben szerda, 2026 május 272026 május 27, 12:41

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában

1920 után új korszak kezdődött a románok és magyarok közös erdélyi, bánsági és máramarosi történetében. A magyarok egy része úgy...

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Bővebben kedd, 2026 május 262026 május 26, 13:40

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése

A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya...

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése
Bővebben hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva című eseménysor alkalmából készített interjúsorozatunk a Magyari Tivadar szociológussal...

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Bővebben csütörtök, 2026 április 232026 április 23, 11:38

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost

A 19. századi Kolozsvár kincsteremtő polgárairól beszélgettek kedden este az EME székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében, ahol...

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost