Élő Kolozsvári Rádió

Nicusor Dan szerint nem lehetetlen egy technokrata kormányfő kinevezése

Az előrehozott választások lehetőségét továbbra is kizártnak tartja az államfő.

Nicusor Dan szerint nem lehetetlen egy technokrata kormányfő kinevezése
Foto: államelnöki hivatal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 május 12, 12:40

Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, hogy viszonylag kevés olyan kormányalakítási forgatókönyv jöhet szóba, amelyben stabil többség támogatja a kabinetet.

A Bukarestben zajló biztonsági fórumon részt vevő államfőt egyebek mellett arról faggatták az újságírók, lehet-e még számolni azzal a lehetőséggel, hogy ismét Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással.

Válaszában Nicușor Dan elmondta, rövidesen hivatalos egyeztetésekre hívja a pártokat, és bármilyen kormányalakítási forgatókönyvvel állnak elő, általános kérdés lesz feléjük, hogy a javaslatuk alapján felálló kormányt támogatná-e a parlament többsége.

A technokrata miniszterelnök kinevezésére vagy technokrata kormányra vonatkozó felvetésre az államfő azt válaszolta, hogy esélyesnek lát egy ilyen forgatókönyvet. Hozzátette, vannak elképzelései arról, hogy kik lennének alkalmasak technokrata kormányfőnek, nevekről azonban csak akkor kíván majd beszélni, ha kialakul egy többség, amely ezt a forgatókönyvet támogatja.

Az államfő csütörtökre vagy hétfőre hívja egyeztetésre a parlamenti pártokat, köztük a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) is. ‘Mindegyik párt meghívást kap, ahogy az alkotmány előírja’ – jelentette ki.

Nicușor Dan ismét kijelentette, hogy észszerű időn belül megnevezi a miniszterelnök-jelöltet. Úgy véli, van némi esély arra, hogy ez már jövő héten megtörténjen, de nem szeretne konkrét határidőt mondani, mert szerinte ezáltal még nagyobb nyomás nehezedne a kormányalakítási tárgyalásokra.

Az előrehozott választások lehetőségét továbbra is kizártnak tartja az államfő.

Agerpres

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
medve
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Elromlik az idő
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 09:42

Rekordösszegű támogatás a Kolozsvári Magyar Napoknak

Kolozsvár önkormányzata idén is jelentős összeggel támogatja a civil szférát és a kulturális programokat A kulturális egyesületeket...

Rekordösszegű támogatás a Kolozsvári Magyar Napoknak
Hírek kedd, 2026 június 92026 június 9, 12:50

Japán sztrájkba léptek az egészségügyi dolgozók

Ma japánsztrájkot hirdettek az egészségügyi dolgozók. A bérszabályozási törvénnyel elégedetlenek. A Sanitas Szakszervezeti Szövetség...

Japán sztrájkba léptek az egészségügyi dolgozók
Hírek hétfő, 2026 június 82026 június 8, 13:30

A gyanú szerint bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy végzős lányt Kolozsváron

A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek...

A gyanú szerint bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy végzős lányt Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 június 52026 június 5, 11:43

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben

Tengeri drón robbant fel ma délelőtt a konstancai kikötőben, nincsenek áldozatok – közölte a védelmi minisztérium. A környéket már...

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben