Élő Kolozsvári Rádió

Bálmost tessék!

Jancsó Katalin szerint érdemes lenne akár magyar részről is fesztivált szervezni a bálmos köré. A környékünkön, például Mérában gyakran készítik ezt az ételt, mondja Anna néni.

Bálmost tessék!
Foto: Cosmin Sicora, a zsibói botanikus kert igazgatója és édesanyja a tavalyi Méra World Music Festival keretében rendezett gasztronómiai eseményen, a bivalymúzeum udvarán – középen Jancsó Katalin –, jobb felől pedig Simon Anna néni Mérából a Széchenyi téri piacon
2026 május 1, 13:32

A bálmos igazán erdélyi étel – jegyzi meg Jancsó Katalin, aki dolgozott már fényképészként, antikváriusként, magánvállalkozóként és újságíróként is, és március elején védte meg doktori értekezését az erdélyi táplálkozás témájában. Vele nemrég Kolozsvár legendás, különleges egyéniségű szakácsnőjéről, Nappendruck Ferenczné Fogarasi Pap Ágnesről, közismert nevén Mámiról beszélgettünk, aki Külső-Monostor utcai kifőzdéjében az 1848-as honvédeket is megvendégelte.

Ezúttal a bálmos nyomába indultunk Jancsó Katalinnal – aki szerint érdemes lenne akár magyar részről is fesztivált szervezni a bálmos köré –, majd a mérai Simon Anna nénivel folytattuk sétánkat, aki bálmosnak valót is árul a Széchenyi téri piacon.

Ferencz Zsolt összeállítása

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel
A kalotaszegi Méráról a világnak
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 10:58

A kalotaszegi Méráról a világnak

MÉRA World Music Festival – magyaroknak: Világzenei Csűrfesztivál. Családias hangulatú, kisebbecske fesztivál, színes világzenével....

A kalotaszegi Méráról a világnak
A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is
Hangoló kedd, 2026 július 282026 július 28, 11:16

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is

Augusztus végéig minden kedvezményezetthez eljut a 2026 év kifizetési utalványa – adta hírül közösségi oldalán az Országos...

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is
Hangoló szombat, 2026 július 252026 július 25, 11:09

Tusványosi helyzetjelentés Orbán Viktor beszéde előtt

A résztvevők egy része gyászolni ment el Tusványosra, a másik része pedig „úgy viselkedik mintha semmi sem történt volna...

Tusványosi helyzetjelentés Orbán Viktor beszéde előtt
Hangoló péntek, 2026 július 242026 július 24, 14:22

Közösségi összefogás a Vicces apróhirdetésekért – Bertóti Johanna projektjét támogathatjuk

A magyarországi Két Hold Kiadó felkérésére Bertóti Johanna elvállalta, hogy lefordítja magyarra Ionela Hadârcă és Irina Dobrescu White...

Közösségi összefogás a Vicces apróhirdetésekért – Bertóti Johanna projektjét támogathatjuk
Hangoló csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Hangoló csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel