Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor: elölről kell kezdeni a koalíciós tárgyalásokat

A PSD megvonta a politikai támogatást Ilie Bolojantól, a miniszterelnök nem mond le, az AUR bizalmatlansági indítványra készül. Összefoglaló.

Kelemen Hunor: elölről kell kezdeni a koalíciós tárgyalásokat
Foto: Képernyőmentés Ilie Bolojan sajtótájékoztatójának közvetítéséből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 21, 07:57

A Szociáldemokrata Párt hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Az igazság pillanata elnevezésű hétfői belső konzultáció keretében a párt megyei szervezeteinek és Országos Politikai Tanácsának mintegy 5000 tagja szavazott.

Az eredmény szerint 97,7 százalékuk támogatja, hogy a PSD vonja meg a politikai támogatást Ilie Bolojan kormányfőtől, 2,3 százalék pedig ellenzi ezt a lépést. Sorin Grindeanu pártelnök szerint ez azt jelenti, hogy a miniszterelnöknek távoznia kell, „nincs helye más értelmezésnek”.

A politikus a PSD belső szavazása után elmondta, a párt vezetése világos felhatalmazást kapott arra, hogy a következő napokban ennek megfelelően cselekedjen. Hangsúlyozta, hogy jómaga, Claudiu Manda főtitkár, az első alelnökök és a teljes pártvezetés megértette a szavazás üzenetét. „A PSD Románia legfontosabb pártja, a parlament legnagyobb ereje, ezért figyelembe veszi a párttagok által adott felhatalmazást, hogy a romániaiak élete jobb legyen” – jelentette ki Grindeanu.

Ilie Bolojan hibás és felelőtlen döntésnek minősítette a támogatás megvonását, egyben bejelentette, hogy nem hajlandó lemondani tisztségéről. A kormányfő a PNL székháza előtt várakozó újságírók előtt nyilatkozva tegnap este felidézte: a tavaly nyáron – a PNL, a PSD, az RMDSZ és az USR részvételével – alakult kormánykoalíciót a költségvetési hiány csökkentése érdekében hozták létre, azzal a kötelezettségvállalással, hogy a kormányzást az állampolgárok szolgálatába állítják. Ezzel szemben a PSD döntése nem az állampolgárok, hanem kizárólag a párt érdekeit szolgálja és veszélybe sodorja Románia költségvetését – tette hozzá.

Bolojan szerint a PSD hazudik, valójában részt vett a koalíció közös döntéseiben, de nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért. Szerinte azért is felelőtlen a szociáldemokraták döntése, mert egy rendkívül bonyolult helyzetben tetézi a nemzetközi válság által okozott gondokat a belpolitikai válsággal.

Ilie Bolojan azt ígérte, hogy folyatja a kormányprogramban vállalt munkát az állami pazarlás megfékezése, a hatékonyabb állam megteremtése, valamint a közpénzek tisztességes felhasználása érdekében.

Dominic Fritz a Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé a kialakult kormányválságért és leszögezte, hogy pártjának miniszterei „nem dezertálnak” a kormányból. Az USR elnöke szerint a PSD nem áldozata, hanem előidézője a koalíciós vitáknak, és addig nem volt kifogása a deficitcsökkentő intézkedések ellen, amíg adóemeléseket léptettek életbe, csak akkor robbantott ki kormányválságot, amikor a kormány fel akarta számolni a „kiváltságosok köztársaságát”. Dominic Fritz úgy vélekedett: a Szociáldemokrata Párt legnagyobb hazugsága, hogy csak Bolojan párbeszédképtelensége zavarja, holott szerinte a PSD az állami intézmények reformját célzó kormánypolitikával helyezkedik szembe.

Az RMDSZ nem lép ki a kormányból, és nem kívánja elkötelezni magát egyik román kormánypárt mellett sem, mert nem az ő kedvükért vállalt kormányzati szerepet, hanem azért, mert részt kívánt venni az ország problémáinak megoldásában – nyilatkozta tegnap este Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a PSD-nek a kormányból történő várható kilépése kormányválságot eredményez, a tavaly aláírt koalíciós megállapodás érvényét veszti, és egy új koalíciós megállapodás érdekében elölről kell kezdeni a koalíciós tárgyalásokat.

Ha a Szociáldemokrata Párt visszahívja minisztereit a kormányból, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni, és a megoldás többé nem köthető ‘egyetlen személyhez’ – nyilatkozta tegnap az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Csoma Botond szerint a feszültségek ellenére a ‘logikus’ és ‘racionális’ lépés az lenne, ha a jelenlegi felállásban és a mostani parlamenti többséggel folytatnák a kormányzás a koalíciós pártok. Az RMDSZ nem fogja visszahívni minisztereit a kormányból – tette hozzá a képviselő.

Hangsúlyozta, hogy a szövetség nem vesz részt olyan kisebbségi kormányban, amelyet az AUR támogat a parlamentben. Emlékeztetett arra, hogy egy kisebbségi kormánynak igen szűk lenne a mozgástere, mert bármikor benyújtható ellene egy bizalmatlansági indítvány, és parlamenti többség hiányában megbukik.

A frakcióvezető ugyanakkor nem akart állást foglalni abban a kérdésben, hogy az RMDSZ szerint Ilie Bolojannak le kellene-e mondania a bizalmatlansági indítvány elkerüléséért. Továbbá elmondta, hogy az RMDSZ nem döntött arról, hogy hajlandó lenne-e továbbra is a PSD-vel kormányozni, ha a szociáldemokraták az AUR-ral közösen nyújtanak be bizalmatlansági indítványt. Úgy vélekedett, hogy nem lenne szerencsés kizárni a szociáldemokratákkal való jövőbeni együttműködést, mert a PSD nélkül a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett nincs Európa-barát többség. Arra a kérdésre, hogy jogosnak tartja-e a szociáldemokraták Ilie Bolojan leváltására vonatkozó követelését, Csoma kijelentette: jobb lett volna betartani a koalíciós megállapodást és megvárni a jövő évre tervezett miniszterelnök-cserét.

George Simion pártelnök szerint az AUR egy saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül és előre hozott választások kiírását szorgalmazza.

Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi kormánykoalíció a szakadék felé viszi az országot, amely ‘drámai helyzetben’ van, ezért változásra van szükség. Simionnak meggyőződése, hogy egy esetleges előre hozott parlamenti választás nyomán eltérően alakulna a parlament összetétele. Az AUR elnöke azt is elmondta, hogy a korábbi bejelentésüknek megfelelően bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani, de más hasonló kezdeményezések támogatására is készen állnak. Bizalmatlansági indítvány benyújtásához legalább 116 szenátor és képviselő támogatása szükséges.

hírösszefoglaló

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak