Élő Kolozsvári Rádió

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését

Közvita is lesz, észrevételeket is lehet küldeni, de Oláh Emese alpolgármestertől már megtudtunk néhány részletet.

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését
Foto: Oláh Emese Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 15, 17:50

Kolozsvár idei költségvetése 835,4 millió eurót tesz ki. Bár ez az összeg több, mint 160 millió euróval elmarad a tavalyitól – elsősorban a metropoliszövezet körgyűrűjét érintő tender megsemmisítése miatt –, a város idén is nagyszabású infrastrukturális és intézményi beruházásokkal számol.

Rádiónknak Oláh Emese alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy a büdzsé nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a fenntartási költségek és a fejlesztések között. Mint elmondta, a metróépítésre csaknem 121 millió eurót szánnak, és a tervek szerint idén elkezdik az alagutak kiásását, illetve a megállók létrehozását.

Április 16-án hibrid formátumú költségvetési közvitát szerveznek Kolozsváron, a városháza üvegtermében. A lakosok április 23-áig küldhetik el meglátásaikat a város éves költségvetésével kapcsolatosan a consultarepublica@primariaclujnapoca.ro címre, vagy papírformátumban az Állampolgári Tájékoztató Központban (Mócok útja 7. szám), illetve bármelyik negyedbeli polgármesteri hivatalban, a Gazdasági Igazgatóságnak címezve.

Kolozsvár alpolgármesterét, Oláh Emesét Biró Gergő kérdezte.

„Izland EU-s csatlakozása egy nemzedékre lezárt téma”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 14:36

„Izland EU-s csatlakozása egy nemzedékre lezárt téma”

Izlandon népszavazással utasították el az Európai Uniós csatlakozásról szóló tárgyalásoknak az újrakezdését. A polgárok 52,8%-a...

„Izland EU-s csatlakozása egy nemzedékre lezárt téma”
Indul az e-SănătateaMea egészségügyi portál
Napirend hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 13:48

Indul az e-SănătateaMea egészségügyi portál

Új digitális egészségügyi szolgáltatás indul szeptember elsejétől. Az e-SănătateaMea egészségügyi portál új funkcióval bővül. A...

Indul az e-SănătateaMea egészségügyi portál
Új löket az állampapíroknak?
Napirend péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 07:03

Új löket az állampapíroknak?

A Román Nemzeti Bank lehetővé tenné, hogy a tőzsdén jegyzett állampapírokat, köztük a Fidelis kötvényeket, banki hitelek fedezeteként...

Új löket az állampapíroknak?
Készüljünk az allergiaszezonra – a jövőire
Napirend péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 06:59

Készüljünk az allergiaszezonra – a jövőire

Már mostantól kellene készülniük a következő allergiaszezonra azok, akiknél idén jelentkezik először a pollenallergia – hívta fel a...

Készüljünk az allergiaszezonra – a jövőire
Napirend péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 06:56

Kompetenciaalapú oktatás indul a kilencedik osztályokban

Ősztől alapvető változások lépnek életbe a hazai középiskolákban: a kilencedik osztályos diákok lesznek az első évfolyam, amely már az...

Kompetenciaalapú oktatás indul a kilencedik osztályokban
Napirend szerda, 2026 augusztus 262026 augusztus 26, 17:54

Szemléletváltásra szorul a hazai vízgazdálkodás

Térségünk éghajlata végérvényesen megváltozik – mutatott rá dr. Bartók Blanka éghajlatkutató. A csendes, áztató esők egyre...

Szemléletváltásra szorul a hazai vízgazdálkodás
Napirend szerda, 2026 augusztus 262026 augusztus 26, 16:10

Bihar megye több településén teljesen tönkrement a kukorica

Az aszálykárok bejelentésére biztat a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője, Kovács Szabolcs István. Kiemelte, hogy a szervezet...

Bihar megye több településén teljesen tönkrement a kukorica
Napirend szerda, 2026 augusztus 262026 augusztus 26, 14:42

Mi történhet Romániával a „Fritz-módosítás” miatt?

Vizsgálatot kért Románia ellen az Európai Néppárt elnöke Manfred Weber és a Renew Europe vezetője, Valérie Hayer. A feddhetetlenségi...

Mi történhet Romániával a „Fritz-módosítás” miatt?