Élő Kolozsvári Rádió

Kevesebb pénzből gazdálkodik idén Kolozsvár

A beruházásoknál elsőbbséget élveznek a már előrehaladott projektek – mondta Emil Boc polgármester.

Kevesebb pénzből gazdálkodik idén Kolozsvár
Foto: Oláh Emese alpolgármester Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 8, 09:39

Kolozsvár idei költségvetése várhatóan mintegy 50 millió euróval lesz kisebb a tavalyinál – jelentette be Emil Boc polgármester. Mintegy 30 millió euró esik ki az úgynevezett korrekciós együttható módosítása miatt, további 20 millió euró pedig az egységes jövedelemnyilatkozathoz kapcsolódó bevételek csökkenéséből adódik.

A tervezet szerint Kolozsvár költségvetése 835 millió euró lehet, amelyet még ebben a hónapban közvitára bocsátanak – mondta a polgármester. A városháza ugyanakkor a tavalyi összeget szánja a vissza nem térítendő támogatásokra a kultúrának, a sportnak, az egyházaknak és a szociális ellátásnak.

A beruházásoknál elsőbbséget élveznek a már előrehaladott projektek – mondta a polgármester.

Idén befejezhetik a többi között a metropoliszövezeti körgyűrű Kolozsvár–Szászfenes szakaszát, a Bácsi úton épülő idősotthont (ezt május 15. után adják át), a belvárosi kulturális központot, a Borháncs negyedi közösségi központot, a Július 14. teret és a
Tordai úti kerékpárutat – mondta Kolozsvár polgármestere.

monitorul de cluj

Blokád alá akarja venni a Hormuzi-szorost Donald Trump
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 14:30

Blokád alá akarja venni a Hormuzi-szorost Donald Trump

Életbe lép hétfőn az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat...

Blokád alá akarja venni a Hormuzi-szorost Donald Trump
RMDSZ-es reakciók a Tisza győzelmére
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 11:29

RMDSZ-es reakciók a Tisza győzelmére

„Rekordmagas részvétel mellett zajlott a magyarországi választás. A magyarok határon innen és túl nagy számban éltek a döntés...

RMDSZ-es reakciók a Tisza győzelmére
Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 09:51

Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben

Vizsgálatot indított vasárnap a szászrégeni rendőrség, miután ismeretlen tettesek ledöntöttek 14 sírkövet a zsidó temetőben. A...

Sírokat gyaláztak meg a szászrégeni zsidó temetőben
Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 00:30

Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek

„Gratulálok Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a mérföldkövet jelentő győzelemért!” – írta az X közösségi platformon...

Nicușor Dan gratulált Magyar Péternek
Hírek hétfő, 2026 április 132026 április 13, 00:03

Magyar Péter: Magyarország ma történelmet írt

„A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon, nagyon-nagyon” – jelentette Magyar Péter, a...

Magyar Péter: Magyarország ma történelmet írt
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 23:31

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam

„A választási eredmény bár még nem teljes, érthető és világos: a választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű, a...

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 21:02

Magyar államfő: rendben lezajlott a választás

Rendben lezajlott a 2026-os országgyűlésiképviselő-választás – mondta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök vasárnap este,...

Magyar államfő: rendben lezajlott a választás
Hírek vasárnap, 2026 április 122026 április 12, 10:33

Szinte 17 százalékos volt a részvétel Magyarországon a voksolás első 3 órájában

A Nemzeti Választási Iroda adatai azt mutatják, hogy helyi idő szerint reggel 9 óráig a választópolgárok 16,89 százaléka ment el szavazni...

Szinte 17 százalékos volt a részvétel Magyarországon a voksolás első 3 órájában