Mindannyiunknak haza kell érni
A tragédia ismét rámutat arra, mennyire kiszolgáltatottak a gyalogosok a város utcáin. A járda, a gyalogátkelő már egyáltalán nem olyan biztonságos, mint amilyennek lennie kellene, mert egyre inkább a felelőtlenség és a szabályok semmibevétele uralja a közlekedést.
Ismét megrázta a kolozsvári közösséget egy súlyos közúti baleset: a napokban egy fiatal nőt gázoltak halálra a járdán. Október óta ez már a második alkalom, hogy gyalogos volt az áldozat. Akkor egy kisfiút ütött el egy, a sebességkorlátozást teljesen figyelmen kívül hagyó sofőr. A gyerek hónapokig feküdt kórházban, több műtéten esett át, és még mindig hosszú felépülési folyamat vár rá, míg a mostani áldozat életét vesztette, és mint kiderült, várandós volt. Egy meg nem született élet is odalett.
A tragédia ismét rámutat arra, mennyire kiszolgáltatottak a gyalogosok a város utcáin. A járda, a gyalogátkelő már egyáltalán nem olyan biztonságos, mint amilyennek lennie kellene, mert egyre inkább a felelőtlenség és a szabályok semmibevétele uralja a közlekedést.
Sokan azt mondják, hogy félnek a kerékpárral vagy a motorbiciklivel közlekedő gyorsfutároktól, mert zömük olyan országból érkezett, ahol a KRESZ csak a jogosítvány megszerzéséhez kell, utána mindenki úgy közlekedik, ahogy tud és ahogy a többiek hagyják. De ha jobban belegondolunk, Románia sem a civilizált forgalmáról híres: nálunk az ötvenes tábla a sofőrök olvasatában minimum hatvanat jelent, az irányjelző egyesek szerint dísznek van, a lámpánál a sárga pedig a halvány zöld. Itt az a balek, aki betartja a szabályokat, aki a sugárútakon nem nyomja fel nyolcvanasra, hanem továbbra is ötvenessel megy, mit megy, inkább totyog, a többiek pedig idegesen kerülgetik, ledudálják, beintenek neki. A normalitás fordult ki önmagából: nem az számít felelőtlennek, aki gyorshajt, hanem az, aki nem.
Az októberi balesetet egyértelműen gyorshajtás okozta, meg kellett tapasztalni ugyebár, hogy mennyit fog a Mustang a Petőfi úton, míg a mostani egy rossz sávváltás következménye volt, de a sofőr itt sem mehetett lassan, ha úgy meg tudta pöccinteni az előtte lévő járművet, hogy az felugrott a járdára és falnak nyomta a vétlen áldozatot. Az emberek pedig egyre nagyobb félelemmel és dühvel reagálnak: sokan úgy érzik, hogy ezek nem elszigetelt esetek, hanem egy mélyebb probléma tünetei. Szigorúbb sebességkorlátozást, fokozott rendőri ellenőrzést, hatékonyabb büntetést, járdaszegélyt védő oszlopokat követelnek, és átlátható, nyomon követhető felelősségrevonást akarnak. Igen, tudni akarják, hogy mi lesz a vétkesekkel? Hol tart például a fél éve elgázolt kisfiú ügye? És mikor helyezik vád alá a mostani tettest? Hiszen hány olyan eset volt már, amikor az áldozat egy életre megnyomorodott, a vétkes pedig – jogi kiskapukon átcsúszva – folytatta az életét? A kiskapuk, a hai să rezolvăm cumva helyett miért nincs zéró tolerancia a súlyos közúti balesetet elkövetőkkel szemben?
Mert a kérdés már nem az, hogy történhet-e még hasonló, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e végre tenni ellene. Nem lehet tovább relativizálni a gyorshajtást, a figyelmetlenséget, a szabályszegést. Nem lehet minden tragédia után néhány napig felháborodni, majd visszatérni ugyanahhoz a közlekedési káoszhoz.
Valódi változás csak akkor lesz, ha a szabályok nemcsak léteznek, hanem érvényesülnek is. De ez rajtunk is múlik: ha körültekintően közlekedünk, ha nem előzgetünk folyamatosan azért a 20 másodperces előnyért, ha a sárga lámpánál lassítunk és nem gyorsítunk, ha odafigyelünk másokra is, akkor talán kevesebb lesz a baleset. És szem előtt kell azt is tartanunk, hogy az utcák nemcsak az autóké, hanem azoké is, akik gyalog mennek haza. Mindannyian haza kell érnünk.
