Élő Kolozsvári Rádió

Rövid reakcióidőt követel a legtörékenyebb ágazat

Hazai viszonylatban idén nem lesz olyan sikeres turisztikai évünk, mint tavaly, de Erdély és ezen belül Székelyföld bizonyára tartja majd az országos átlagnál enyhén jobb eredményeit.

Rövid reakcióidőt követel a legtörékenyebb ágazat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 18, 12:43

A Covid-válság tanulságait most, a közel-keleti válság idején lehet kamatoztatni az idegenforgalomban – vallja László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke. A szakértő, aki mintegy ötven éve dolgozik a turizmusban, alapvetően derülátó alkat, és ezúttal is a gyors megoldásokban, az újratervezésben látja a kilábalást.

Hazai viszonylatban idén nem lesz olyan sikeres évünk, mint tavaly, de Erdély és ezen belül Székelyföld bizonyára tartja majd az országos átlagnál enyhén jobb eredményeit. Többet kéne költeni a külföldi szakfórumokon való promoválásra, hiszen ez nem kiadás, hanem befektetés. Európa újra érdekes és vonzó lesz idén, mihelyt a közel-keleti térség biztonsági szempontból „bezuhant” az utazási ügynökségeknél – mondja a szakember.

Házigazda: Rostás-Péter István

„Második front” az Arab-félszigeten
Tetőterasz péntek, 2026 október 162026 október 16, 09:44

„Második front” az Arab-félszigeten

A jemeni-szaúdi ellentéteknek történelme van, de most szintet lépett a konfliktus: a húti lázadók a többi között már a főváros...

„Második front” az Arab-félszigeten
És lészen kormány
Tetőterasz csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 09:33

És lészen kormány

A szociáldemokraták vettek egy nagy levegőt és – minden jel szerint – bevállalják a Victoria-palotába való visszatérést. Több...

És lészen kormány
Pillanatfelvétel és trendsaccolás
Tetőterasz szerda, 2026 október 142026 október 14, 10:47

Pillanatfelvétel és trendsaccolás

Évente kétszer elemeznek-értékelnek, a piacot három szereplő uralja, aktuálpolitikai érvként használják döntéseiket, és a szakma...

Pillanatfelvétel és trendsaccolás
Három évvel később
Tetőterasz péntek, 2026 október 92026 október 9, 15:41

Három évvel később

Az október hetedikei Hamász-támadás évfordulója idén többlettöltettel bír, mivel húsz napra rá parlamenti választások lesznek...

Három évvel később
Tetőterasz csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 10:58

Szemlélni, látni, láttatni

Megfutotta a pályát, most pedig szakmai visszapillantást nyújt róla. Garzó Ferenc Rómában és Bukarestben volt a Magyar Távirati Iroda...

Szemlélni, látni, láttatni
Tetőterasz szerda, 2026 október 72026 október 7, 12:37

„Az élet jog, nem kötelesség”

Újabb lépéseket tett meg a Karsai Dániel Alapítvány az utóbbi hónapokban annak érdekében, hogy az eutanáziát kodifikáló akarat egyre...

„Az élet jog, nem kötelesség”
Tetőterasz kedd, 2026 október 62026 október 6, 18:09

Negyedik nekifutás

Az államfő legalább olyan eltökélt mint a pártok, saját álláspontját igyekszik továbbra is érvényesíteni az immár több mint kínossá...

Negyedik nekifutás
Tetőterasz kedd, 2026 október 62026 október 6, 10:15

Nem lehet elég mélyre ásni a csatabárdot?

Több mint egy hete tartó helyi konfliktusgóc színhelye Portadown: protestánsok és katolikusok feszülnek egymásnak egy hagyományos...

Nem lehet elég mélyre ásni a csatabárdot?