Élő Kolozsvári Rádió

Afrika: bantu gyerekektől magyarul

A világ nagyon nagy - és nagyon kicsi! Afrika - afrikai gyerekek előadásában? Videomegosztó platformon bukkantunk rá a felvételre, és megtaláltuk azt is, aki megtanította nekik a dalt.

Afrika: bantu gyerekektől magyarul

Szerkesztő: Rácz Éva, 2026 február 27, 12:45

Ruandában, kinyarwanda nyelven beszélő bantu gyerekek elénekelték a KFT Afrika című dalát, természetesen magyarul. Van, aki kételkedett: ez valóság vagy a mesterséges intelligencia műve? Utánajártunk.

Háromperces werkfilm bizonyítja, hogy nem gép generálta, hanem az Akagera Good Neighbours alapítvány által támogatott gyerekek adják elő a kétperces cover-változatot. Fél nap alatt választ is kaptam kérésemre, hogy valaki mesélje el, a daléneklés történetét, ha lehet, természetesen, magyarul. Az Akagera Kids a videomegosztó platformon keresztül felhívta a figyelmet az Akagera Good Neighbours Alapítványra: ők és önkénteseik nehéz sorsú utcagyerekekkel foglalkoznak, akik vidámak, mozgékonyak, és szeretnek zenélni – akár üres tányérokon is, amint azt a dal elején hallhatjuk a felvételen.

Aki megtanította a dalt: Tóth Szabi, zenész, atléta és edző, aki párjával, Posta Laura angoltanár-pszichológussal július óta dolgozik önkéntesként az alapítványnál, Ruandában. Ők éltek már korábban más távoli országokban is, de Budapestről repültek tavaly Afrikába.

A dal apropóján, jóval hosszabban is elbeszélgettünk Afrikáról, Ruandáról, az ottani világról – mindezt egy későbbi műsorunkban hallhatják majd. Most következzen az a rész, amelyből kiderül: a sárkunyhóban élő gyerekek hogyan tanulták meg a bantu gyerekek a magyar dalt, és azt is megtudjuk, miért lett ez sokkal fontosabb, mint gondolták. Az ember már-már pr-fogásnak is nézhetné, meg is kérdeztem, mennyire volt az.

Tóth Szabit, majd Laurát is hallják – és egy részletet a dalból is.

A teljes beszélgetést az országról, amelyben most dolgoznak, hamarosan műsorra tűzzük.

Az interjúban említett javítási költség: 345.000 Ft, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 4700 lej – 917 euro.

A nyitóképen a szélen áll Tóth Szabi és Posta Laura. A felvétel (Szabi engedélyével) arról az oldalról származik amelyen további beszámolókat is olvashatunk arfrikai élményeikről.

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák