Élő Kolozsvári Rádió

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

Lelki és szellemi töltekezésre is alkalmat kínál egy-egy zarándoklat, amelynek lehetséges velejáróiról Balázs Attilával beszélgettünk. Úticélunk Róma, az örök város, ahol a tordaszentlászlói lelkipásztor 10 zarándokcsoportot vezetett a remény évében.

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 24, 12:26

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat – mondja Balázs Attila, aki arra is törekszik, hogy a résztvevők feszegessék ezeket a korlátokat. A napi 10 kilométeres gyaloglás mindenki számára kihívást jelent, de ugyanígy a lelki határok átlépése is kifejezetten fontos. A református lelkész idén 10 zarándokcsoportot vezetett Rómában, köztük azt a 22 fős közösséget is, amelynek októberben kollégánk is tagja volt. Ez az utazás ihlette, hogy a remény évének vége felé közeledve leüljenek beszélgetni, bízva abban, hogy ezáltal hallgatóink is töltekezhetnek lelkiekben és szellemiekben egyaránt.

Balázs Attila

Balázs Attila szerint a zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra – ennek lehetséges útjai, módjai mellett a Róma által nyújtott látnivalók, élmények is szóba kerültek a beszélgetés során, kezdve a négy pápai bazilikával (Szent Péter-bazilika, Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, Lateráni Keresztelő Szent János Főszékesegyház, Santa Maria Maggiore-bazilika), amelyekbe a jubileumi évben szent kapun keresztül léphetett be a látogató.

Róma történelmi nevezetességei közül, a Forum Romanum kapcsán például szóba került a közös felelősségvállalás is, a szenátus és a nép, a városvezetés és a városlakók közötti együttműködés, majd betértünk a Vatikáni Múzeumokba, ahol az évszázadok során pompázatos gyűjteményt halmozott fel az egyház. Közelebbről is megnéztük magunknak a Sixtus-kápolnát, amelyet Michelangelo hagyott ránk. S hogy mi mindent adott Balázs Attila számára egyénileg is az idei 10 zarándoklat? Ez is kiderül a lejátszóra kattintva. Az elhangzó dalok a kolozsvári ps:alter zenekar zsoltárfeldolgozásai.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló hétfő, 2026 június 292026 június 29, 09:24

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál

Ismét fiatalokkal telik meg a Maros partja, hiszen nyolcadik alkalommal rendezik meg a VIBE Fesztivált. A néhány nap múlva kezdődő idei...

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál
Hangoló péntek, 2026 június 262026 június 26, 13:51

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért

Még a csoportkörökben járunk az Észak-Amerikában megrendezett labdarúgó világbajnokságon, de hazai időnk szerint vasárnap már...

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért
Hangoló csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:04

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban

Székelyföldről, Bálványosfürdő környékéről benevezett talajszelvény nyerte a Magyar Talajtani Társaság által meghirdetett...

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban