Élő Kolozsvári Rádió

Nyugdíjban részesülhetnének a ’90 előtt mezőgazdasággal foglalkozók

A szociáldemokraták tervezete azonban egyes helyeken hiányos, az sem egyértelmű, hogy egy ilyen intézkedés mekkora kiadásokat jelentene az államnak.

Nyugdíjban részesülhetnének a ’90 előtt mezőgazdasággal foglalkozók

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 9, 03:23

Egy törvénykezdeményezés az állami nyugdíjrendszerről szóló törvény módosítását javasolja, hogy azok a mezőgazdászok is részesülhessenek nyugdíjban, akik a nem kollektivizált területeken dolgoztak és 1990 előtt hozzájárulást fizettek.

A tervezet indoklása szerint az 1977-ben kiadott 5-ös törvény kimondta, hogy minden egyéni gazdasággal rendelkező gazdálkodó, valamint nagykorú családtagjaik kötelezően a nyugdíj- és társadalombiztosítási rendszer részét képezték. Őket nemcsak a mezőgazdasági tevékenységük alapján tekintették biztosítottnak, hanem azért is, mert kötelesek voltak évente a termés egy részét beszolgáltatni. Ezeket a nyugdíjrendszerbe fizetett hozzájárulásként kezelték.

A szociáldemokraták tervezete azonban egyes helyeken hiányos, az sem egyértelmű, hogy egy ilyen intézkedés mekkora kiadásokat jelentene az államnak. Továbbá méltánytalansághoz is vezetne, hiszen a beszolgáltatások igazolása egyéni felelősségvállalási nyilatkozattal is lehetséges lenne. A szociáldemokraták kezdeményezése ugyanakkor jogalkalmazási nehézségekhez is vezetne, hiszen hasonló törvény már létezik. Ezek okán ez sokkal inkább egy látszat intézkedésnek tekinthető, amellyel a szociáldemokraták jó színben próbálnak feltűnni – így értékelte rádiónknak a tervezetet Csép Andrea parlamenti képviselő.

Riporter: Birtalan Albert.

Etichete:
Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 15:54

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására

Terítéken a parlamentben az elektromos rollerek használatának szabályozása. A szenátusban és a képviselőházban több tervezet található,...

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 13:44

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére

A családon belüli erőszak áldozatai számára alakul központ Kolozsváron. A Kolozs megyei tanács egy ingatlant bocsátott a projekt...

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája