Élő Kolozsvári Rádió

Alkotmányellenes a magánnyugdíjak szabályozása

Azt a passzust kifogásolták, amely a többi kategóriának megtiltja, de a daganatos betegeknek megengedi, hogy egy összegben vegyék fel a megtakarítást.

Alkotmányellenes a magánnyugdíjak szabályozása

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 26, 09:53

Az alkotmánybíróság tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy alkotmányellenesnek nyilvánította a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.

A parlamentben októberben elfogadott jogszabályjavaslat lényege, hogy a nyugdíjba vonuló munkavállalók csak a magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben, a többit nyolc év alatt kapják meg havi részletekben. A tervezet szerint a korlátozás nem vonatkozna a daganatos betegséggel küzdőkre, akik kérésre egy összegben felvehetik a megtakarításukat.

Az alkotmánybíróság tegnapi közleménye szerint az alkotmánybírák szavazattöbbséggel elfogadták a legfelsőbb bíróság és az AUR beadványait, és alkotmányellenesnek nyilvánították a tervezetnek azt az előírását, amelyik lehetővé tenné a daganatos betegségekben szenvedők számára, hogy egy összegben felvegyék a megtakarításukat. A testület szerint ez sérti az egyenlő bánásmód elvét, ugyanis egy szubjektív kritérium alapján tesz különbséget a nyugdíjalapba befizetők között.

A legfelsőbb bíróság és az AUR beadványában szereplő többi kifogást alaptalannak ítélte az alkotmánybíróság.

Agerpres

Etichete:
Alkotmányos a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja
Hírek szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:54

Alkotmányos a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja

Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányba ütközőnek a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet. A taláros...

Alkotmányos a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja
Technikai recesszióban a román gazdaság
Hírek péntek, 2026 február 132026 február 13, 13:40

Technikai recesszióban a román gazdaság

Tavaly 2024-hez képest 0,6 százalékkal nőtt a román gazdaság, de technikai recesszióban zárta az évet, miután a harmadik negyedév után a...

Technikai recesszióban a román gazdaság
Szinte 300 lejjel nőtt egy év alatt a nettó átlagbér
Hírek csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 11:51

Szinte 300 lejjel nőtt egy év alatt a nettó átlagbér

A múlt év novemberéhez képest decemberben 299 lejjel (5,3 százalékkal) 5914 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte...

Szinte 300 lejjel nőtt egy év alatt a nettó átlagbér
Különnyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
Hírek szerda, 2026 február 112026 február 11, 11:26

Különnyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Az alkotmánybíróság ma február 18-ra halasztotta a döntést a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezettel...

Különnyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
Hírek szerda, 2026 február 112026 február 11, 09:43

Videón, szövegesen is elérhetjük a 112-t

A Különleges Távközlési Szolgálat tegnap ismertette a 112-es segélyhívó számra érkező hívások helymeghatározására szolgáló új...

Videón, szövegesen is elérhetjük a 112-t
Hírek kedd, 2026 február 102026 február 10, 17:25

Visszavonta a kulturális miniszter a színészek napi beszámolójáról szóló javaslatát

Visszavonta Demeter András kulturális miniszter azt a javaslatot, hogy a színészek napi tevékenységi beszámolót készítsenek a...

Visszavonta a kulturális miniszter a színészek napi beszámolójáról szóló javaslatát
Hírek kedd, 2026 február 102026 február 10, 14:44

Általános sztrájkra készülnek az egészségügyben

A Solidaritatea Sanitară szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi az egészségügyben a kormány gazdasági és szociális...

Általános sztrájkra készülnek az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 február 102026 február 10, 14:26

Bolojan: vagy hatékonyabbak lesznek, vagy csökkenteni kell a községek számát

Ha nem lesznek olyan intézkedések, amelyek hatékonyabbá teszik a helyi közigazgatást, akkor csökkenteni kellene a községek számát –...

Bolojan: vagy hatékonyabbak lesznek, vagy csökkenteni kell a községek számát