Élő Kolozsvári Rádió

Még mindig nem tudunk eleget a radon jelenlétéről

Készül ugyanakkor az erre vonatkozó térkép.

Még mindig nem tudunk eleget a radon jelenlétéről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 12, 17:25

Tudományos konferenciát szervezett a radon európai napja, november 7-e alkalmából a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Mérnöki Kara, valamint a Constantin Cosma Radonvizsgáló Laboratórium az Európai Tanulmányok Karának amfiteátrumában. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a radonkoncentráció kimutatásának és mérésének szükségességére a alakosság védelme érdekében – olvasható az RMDSZ honlapján.

A radon egy természetes, színtelen és szagtalan radioaktív gáz, amely a talajból származik az urán rádiummá, majd radonná alakulásával. Felhalmozódhat a lakott épületekben, és a dohányzás után a tüdőrák második leggyakoribb oka, ugyanakkor a lakosság természetes ionizáló sugárzásnak való kitettségének fő forrása. Fontos tudnivaló, hogy a radonszint télen magasabb, mint nyáron, a helyiségek és a külső hőmérséklet közötti különbségnek tulajdoníthatóan. A megelőzés legegyszerűbb módja a helyiségek megfelelő szellőztetése és ventilációja.

„A jogszabályok kielégítőek, azonban a radonnak az otthonokban és intézményekben való jelenlétére vonatkozó valós statisztikák nélkül nem lehet végrehajtani eme radioaktív gáz jelenléte esetén szükséges beavatkozásokat” – fejtette ki felszólalásában a Fenntartható Fejlődés Főosztály vezetője, Borbély László. Az államtanácsos méltányolta, hogy a Fejlesztési, Közmunkaügyi és Közigazgatási Minisztérium Kövér Orsolya államtitkár képviseletében biztosította a konferencia hallgatóságát arról, hogy a 2026-os állami költségvetésbe előirányozzák azokat a forrásokat, amelyek biztosítják Románia radontérképének véglegesítését.

A Kolozsvári Rádiónak Borbély László elmondta, hogy jelenleg kb. 35%-ban készült el a térkép. Az interjú során a háztartások radonszintmérésének a részleteiről is kérdeztük a Fenntartható Fejlődés Főosztály vezetőjét.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Lehet-e az AUR a következő választások nyertese?
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 17:17

Lehet-e az AUR a következő választások nyertese?

Jelentősen eltérnek a különböző korosztályok politikai pártpreferenciái Romániában. Míg az idősebbek a hagyományos pártokat...

Lehet-e az AUR a következő választások nyertese?
Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:10

Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából

A Gyulafehérvár Caritas ismét megszervezi az éves Szent Erzsébet-gyűjtést. Idén a gyermek- és fiatal programok finanszírozására...

Elkezdődtek a gyűjtési akciók a szegények világnapja alkalmából
A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 09:44

A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”

A média felelősségére hívta fel a figyelmet múlt héten Csép Andrea képviselő egy Facebook-bejegyzésben a családon belüli erőszak...

A nők elleni erőszak a tévében gyakran „tartalom”
Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?
Napirend kedd, 2025 november 112025 november 11, 09:40

Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?

Közzétette a napokban az oktatási minisztérium, hogy hogyan lehet speciális körülményeket igényelni vizsgák kapcsán a fogyatékossággal...

Hogyan lehet különleges vizsgakörülményeket kérni?
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 17:47

Mit mondanak Románia legfrissebb szegénységi mutatói?

Románia lakosságának 26,5 százaléka, vagyis körülbelül ötmillió személy élt anyagi és társadalmi deprivációban 2024-ben – írja az...

Mit mondanak Románia legfrissebb szegénységi mutatói?
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 16:59

Többé nem tartják magukat progresszívnek a szociáldemokraták

Nem progresszív párt többé a Szociáldemokrata Párt – modern, balközép, nemzeti és kiegyensúlyozott alakulatként szeretné folytatni...

Többé nem tartják magukat progresszívnek a szociáldemokraták
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 15:05

Távközlési múzeum is lesz a kolozsvári Telefonpalotában

A kolozsvári városi tanács pénteken rendkívüli ülésen jóváhagyta az Octavian Petrovici utca 2-es szám alatt található ingatlan...

Távközlési múzeum is lesz a kolozsvári Telefonpalotában
Napirend hétfő, 2025 november 102025 november 10, 14:09

A Soha Meg Nem Történt Hiány

Alkotói pályázatot hirdetett a nemrég megnyílt nagyváradi Magyar Irodalmi Zsidó Könyvtár, a MaIZsiK. A pályázat címe Soha Meg Nem...

A Soha Meg Nem Történt Hiány