Élő Kolozsvári Rádió

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül

Már nem tudom, miért, de egyszer csak Anyunak az az ötlete támadt, hogy be kellene biztosítani a szatmári házat, amelyben én is felnőttem, s ahol ő most is lakik. Nem csak kötelezőre, mert az kevés – mondta –, nem abban van a lényeg. S Anyunak most is igaza lett.

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 27, 13:20

Ha nem kötelező, akkor miért fizessek? Elég gyakran kezdődik így a beszélgetés a lakásbiztosításról. Pedig kötelező. Persze, én is múlt héten tudtam meg a Kolozsvári Rádióban hallott interjúból, hogy nincs igazán ellenőrzés, hogy mindenki megkötötte-e a kötelezőt. Illetve, a biztosítási felügyelet úgy tudja, hogy körülbelül a lakosság negyede vette a fáradságot, hogy megkösse, főleg, ha nem is büntetnek a hiányáért.

Értem én: árvíz és földrengés ellen kötni biztosítást például Kolozsváron elég nagy pénzkidobásnak tűnik. Ennek ellenére nekem megvan a kötelező kötvényem, de ez főleg azért, mert anélkül nem lehetett kiegészítő (fakultatív) biztosításért folyamodni, a bank pedig, amelynek fizetem a lakáshitel részletét, kötelez, hogy bebiztosítsam a lakást, amely igazából az övé, amíg nem törlesztem a hitel teljes összegét, kamatokkal együtt. De ez most mindegy is, csak magyarázom, hogy minek nekem árvíz elleni biztosítás a kilencedik emeleten.

De az az igazság, hogy egy másik példát is el szeretnék mondani, és az talán meggyőzőbb lesz az eddigieknél.

Már nem tudom, miért, de egyszer csak Anyunak az az ötlete támadt, hogy be kellene biztosítani a szatmári házat, amelyben én is felnőttem, s ahol ő most is lakik. Nem csak kötelezőre, mert az kevés – mondta –, nem abban van a lényeg. S Anyunak most is igaza lett.

Születésnapján épp a központban voltunk, amikor hatalmas jégverés és felhőszakadás mosta el a várost és a megye több települését. Emlékszem, az autóból kikászálódva bokáig léptem a pocsolyába. Rohantunk haza, hogy lássuk, otthon mi történt. Hát, volt is ott mit nézni: a kertben a zöldhagymát szilánkokra verte a jég, a paradicsompalánták töve megvolt, de levele semmi. A házon szétlyuggatta az ablakredőnyöket, a félig nyitott redőny alatt betört egy ablakot és megrepesztett még egy üveget. Kicsit tanakodtunk, hogy hol lehetne újat vágatni, amikor eszünkbe jutott a biztosítás. Próba: szerencse – mondtam, és felhívtam a megadott számot. Valaki válaszolt, de arra kért, hívjam holnapután, mert nagyon sok káresetet jelentettek, nagyobbakat, mint a mienk. Mondtam, hogy értem én, csak nálunk épp befúj a szél és beesik az eső a házba, szóval hadd dokumentáljam, és engedjék meg, hogy javíttassuk meg, bár az ablak üvegét. Rendben, jött a válasz a vonal végéről: küldjek fotót ímélen, és vigyem az ablakoshoz, amit kell. Ők pedig majd jelentkeznek.

Amint az eső elállt, levettem a törött ablakszemet, és elsiettem a sarki üvegeshez. Másnapra új üveget vágott bele 25 lejért. A biztosító pedig hamarosan fizetett 11.000 lejt, amiből aztán jócskán futotta redőnyjavítására.

A következtetést hadd vonja le mindenki magának. Én már megtettem: ha egyszer elfogy a lakáshitelem, akkor is kötök fakultatív biztosítást, mert az arra is fizethet, ha eláztat a szomszéd – vagy én áztatom el az alattam lakókat.

Csak annyit hadd mondjak még, hogy a kötelező lakásbiztosítás 100-130 lej, a fakultatív mondjuk 200 euró évente. A szomszéd konyhájának vagy fürdőszobájának felújítása szerintem ennél sokkal többe kerül.

Bölcs döntést kívánok!

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi