Élő Kolozsvári Rádió

Kevés elektromos biciklit és rollert érint az új RCA-törvény

Új járműkategóriákra is meg kell ezután váltani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, viszont csak bizonyos adottságok fölött érvényes biciklire, rollerekre.

Kevés elektromos biciklit és rollert érint az új RCA-törvény

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 23, 08:58

Új járműkategóriára is meg kell váltani ezután a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, az RCA-t – a képviselőház döntő fórumként fogadta el ma az erről szóló javaslatot.

A saját meghajtású elektromos kerékpárok és az óránkénti 25 kilométer per órás sebességet meghaladó elektromos rollerek tartoznak a szigorítás alá. Ez azonban azt jelenti, hogy az ilyen jellegű, forgalomban lévő közlekedési eszközöknek csupán egy töredékére vonatkozik majd az új szabályozás.

A jogszabály egy 2021-es európai uniós irányelvet ültet át a romániai jogrendbe, módosítva a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások rendszerét. A törvény célja, hogy növeljék a közúti károk megtérítési lehetőségét – mondta Gál Károly, a képviselőház szállításügyi bizottságának tagja.

A közúti szabályok szigorítása a felsőházban is napirendre került, miután az elmúlt hetekben több súlyos baleset történt. Tasnádi István Szilárd Kolozs megyei szenátor zéró toleranciát szorgalmazott a Facebookon közzétett videójában, azokkal szemben, akik ittasan vezetnek, nincs jogosítványuk vagy elhagyják a baleset helyszínét, esetleg megtagadják az alkohol- és drogtesztet.

Riporter: Birtalan Albert

MIÉRT-elnök szeretne lenni György Botond
Napirend hétfő, 2025 október 202025 október 20, 16:58

MIÉRT-elnök szeretne lenni György Botond

Nincs valódi kapcsolata a fiatalokkal a Magyar Ifjúsági Értekezletnek – kifogásolta György Botond, a MIÉRT egyik elnökjelöltje. A Hargita...

MIÉRT-elnök szeretne lenni György Botond
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformja
Napirend hétfő, 2025 október 202025 október 20, 16:34

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformja

Elutasította a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvényt az Alkotmánybíróság. A Digi24 és a G4media forrásokra hivatkozva...

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformja
Egyelőre nem befolyásolta a lakásvásárlást az áfaemelés
Napirend hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:53

Egyelőre nem befolyásolta a lakásvásárlást az áfaemelés

Országos szinten csupán egy százalékkal csökkent az ingatlanvásárlások aránya, miután júliusban megszűnt a kedvezményes, 9 százalékos...

Egyelőre nem befolyásolta a lakásvásárlást az áfaemelés
Nehezen férnek hozzá a romániai gazdák a gépvásárlási támogatásokhoz
Napirend hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:52

Nehezen férnek hozzá a romániai gazdák a gépvásárlási támogatásokhoz

Hátrányosan érinti a kistermelőket a DR-14-es uniós támogatás – véli a Pro Agricultura Egyesület. Közleményükben megjegyzik: a DR 14-es...

Nehezen férnek hozzá a romániai gazdák a gépvásárlási támogatásokhoz
Napirend hétfő, 2025 október 202025 október 20, 09:40

Évente szinte 70 kilogrammnyi ételt dobunk ki

Európai uniós szinten személyenként nagyjából 130 kilogrammnyi élelmiszert dobunk a kukába évente. Ennek több mint felét a...

Évente szinte 70 kilogrammnyi ételt dobunk ki
Napirend péntek, 2025 október 172025 október 17, 15:17

Súlyos problémák vannak a romániai pszichiátriákon

A pszichiátriákon súlyos helyzetet teremt a személyzethiány Romániában – hívta fel rá a figyelmet a Kolozsvári Rádiónak adott...

Súlyos problémák vannak a romániai pszichiátriákon
Napirend péntek, 2025 október 172025 október 17, 14:40

Lehetne-e csökkenteni a rákos megbetegedéseket az alkoholfogyasztás korlátozásával?

Az alkoholfogyasztás Európai Unión belüli szigorúbb szabályozását sürgette az Egészségügyi Világszervezet, a régióban regisztrált, az...

Lehetne-e csökkenteni a rákos megbetegedéseket az alkoholfogyasztás korlátozásával?
Napirend péntek, 2025 október 172025 október 17, 13:34

A Trump-Putyin budapesti találkozó jelentőségéről

Két héten belül kerülhet sor a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti találkozóra Budapesten. Korábbi...

A Trump-Putyin budapesti találkozó jelentőségéről