Élő Kolozsvári Rádió

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”

Uray Zoltán biológus, radiológus, vívó tudását és tapasztalatait szeretett szülővárosa, Kolozsvár javára kamatoztatta, és minden esetben fontos volt számára a közösség.

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 2, 15:16

„Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam az életben, akik megfogták a kezemet, vittek, és jó tanácsokkal láttak el. Nagyon sokat köszönhetek úgy a vívóknak, az idősebbeknek is, mint a szakmai kollégáimnak, ők is remek emberek voltak” – vallja Uray Zoltán, akit egy nappal a 94. születésnapja előtt, szeptember 22-én látogattunk meg Fürdő utcai otthonában. Élete talán legszebb éveinek azokat tekinti, amelyeket az onkológia munkatársaként töltött, egy olyan professzor, Ion Chiricuță mellett, aki szakmájának egyik legjobbja volt.

Örömmel idézi fel azt is, hogy Holán Tiborral és Szántay Jánossal ott bábáskodhatott a sugárbiológia születésénél is – öreg sugárbiológusnak mondja magát, aki közben sok fiatalt segített és tanított. Szép élete volt, nincs oka panaszkodni semmire, ugyanakkor a sportban is sikerült kimagaslót nyújtania: fiatalkorában, 1950 és 1957 között a román vívóválogatott tagja volt, 1954-ben pedig megszerezte Románia első két világbajnoksági érmét, egyéniben és csapatban egyaránt.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”